Dobogós helyen - Evés közben jön meg az étvágy!



(kép: Bulgarian Golf Association)

A pénteki, második játéknappal folytatódott a 15. Bulgarian Amateur Open, ám ezúttal nem a BlackSeaRamán, hanem a Lighthouse pályáján (par 71) teljesítették a résztvevők a 18 szakaszt.



A körülmények nem voltak egyszerűek: a folyamatos eső és a szél nehezítette a játékot. 2016-os felnőtt bajnokunk, Rózsa Dávid remekül alkalmazkodott a körülményekhez és a 75-ös köre után ma 73-at (3 birdie, 10 pár, 5 bogey) játszott, így továbbra is a harmadik helyen áll nem messze az élenállótól. Eredeti célja a Top 10-es helyezés volt, de azóta a teljesítménye felülírta a vártakat. A harmadik helyet mindenféleképpen szeretné megtartani, de akár még több is kisülhet ebből.


Závaczki Bálintot megviselte az elmúlt időszak: az előrehozott érettségire való készülés, valamint édesapja kórházba kerülése. Ez magától értetődően alaposan rányomta a bélyegét a játékára és úgy érezte, hogy ennek így nincs értelme, így nem áll az elütőre holnap. Többszörös junior bajnokunk azonban a helyszínen marad és készül a jövő heti Match Play Bajnokságra, ahol szeretne teljes erőbedobással küzdeni.


Az EREDMÉNYEKET ITT tekinthetik meg!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés