Fülöp Csaba: „Az akarat diadala”

Kiemelkedő teljesítmény a felnőttek között

Bizonyára sokan felkapták a fejüket az 57. Magyar Amatőr Bajnokság eredményeit vizsgálva. Az élmezőnyben találhattuk többek között a mindössze 13 éves Fülöp Gergőt, aki korát meghazudtolva a 10. helyen zárta Magyarország legnagyobb hagyományú golftornáját. A büszke apuka, Fülöp Csaba az akaraterő diadalként aposztrofálta fia eredményét.

„Ezelőtt Gergő még nem játszott ilyen jól a tatai Old Lake Golf Club-ban, ahol határozott céllal állt az elütőre. Meg akarta mutatni, hogy ezen a pályán is képes a jó eredményre. Edzőjével, Tóbiás Zsolttal nagyszerű kapcsolatot ápol, ennek a munkának a gyümölcsét láthattuk beérni a hétvégén. A formaidőzítés, valamint a bajnokság előtt elvégzett korrekciók is jól működtek, valamint az is fontos volt, hogy Gergő meg is tudta valósítani azokat a taktikai és technikai elemeket, amelyek elengedhetetlenek voltak a jó eredményhez. Végig koncentrálva, önmagát legyőzve érte el ezt a sikert!

A harmadik napja különösen kiemelkedő volt ahol végig igyekezett – az előző napok hibáiból tanulva – megfontoltan játszani. Ennek is volt köszönhető a +7-es score. Kicsit bizonytalan volt a drive ütéseinél, ezért az utolsó napon az ötös fával kezdett.

Úgy érzem, Gergő nyomás alatt különösen jól teljesít, ezt bizonyítja a szezon első fele is, ahol több kiemelkedő eredményt ért el. Ráadásul a golf mellett az iskolát is komolyan veszi. A hetedik osztályt is kitűnőre végezte. Jelenleg kategóriában a hazai Junior Tour-on, valamint a junior ranglistán is a harmadik pozíciót foglalja el. Célja természetesen a további fejlődés. Gergő 7 körülire szeretné letornászni a hcp-jét az év végére, amiért mindent meg is tesz, hiszen amikor teheti a Highland Golf Club-ban gyakorol. Hamarosan pihenés gyanánt egy családi nyaralás következik, ahová természetesen egy kis golfot is beiktatunk, hogy utána augusztusban újult erővel készülhessen a 39. Magyar Amatőr Nyílt, illetve a 28. Magyar Junior Nyílt Bajnokságra!”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés