Reményteljes kezdés

Csillát ismerve, lesz itt még izgalom!

Csütörtöktől szombatig lázasan meredhetnek a monitorokra a Rózsa Csilla rajongók, ugyanis Magyarország első számú profi golfozónője ismét ütőt ragadt. Ezúttal a LETAS belgiumi fordulójában harcol a minél jobb helyezésért testvérével, Rózsa Ágnessel az oldalán, aki Dan Maringer távollétében látja el a caddy feladatokat. A magyar golfszerető közönség ennek tudatában is kíváncsian várja, hogy vajon a korábbi fordulóban szerzett második helye után, mire lehet képes az egyre jobb formának örvendő Csicsi. Erre az első nap után némiképp választ kaphattunk, ugyanis bajnokunk a rá jellemző kifinomult és kiegyensúlyozott játékát hozva, +2-es score-ral, a T 38. helyen zárta a Citizen Guard Letas Trophy első körét.

A háromnapos torna helyszínéül szolgáló Royal Waterloo Golf Club par 73-as pályáját nem kell külön bemutatnunk, hiszen pár nappal ezelőtt korosztályos bajnokunk, Závaczki Bálint versenyzett itt, aki Csicsihez hasonlóan megtapasztalhatta a Championship pálya kihívásait. A pálya nem enged meg semmiféle könnyelműsködést (nagy szintkülönbségek, kicsi és gyors greenek),  igazi profi helyszín, tele izgalmas szakaszokkal.

Magyarország legismertebb golfozója, Lajtai-Rózsa Csilla csütörtökön korai tee time-t kapott, hiszen a harmadik flight tagjaként már 8:22-kor elütött a hazai pályán versenyző Diane Baillieux és a francia, Justine Dreher társaságában.

Csicsi hozta magabiztos ütéseit, a szinte már megszámlálhatatlan par-jait, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Az első kilencet egy birdie (4. szakasz) és egy bogey (7. szakasz) ellenében even par-ra hozta, míg a pálya hátsó részén sajnos két bogey (12., 14. szakasz) is felkerült a score-kártyájára a par-ok mellé, így 75 ütésből teljesítette a par 73-as pályát a T 38. helyen végezve.

Ahogy lenni szokott, az első napot követően a mezőny igen sűrű és ismerve Csillát, tartogat még számunkra meglepetéseket a torna második napjára, amikor is golfozónk valamivel 13 óra előtt kezd a 10-es elütőről flight-társaival.

 

A nap végén Rózsa Csilla értékelte a napot lapunknak:

 

A pályát jól kitalálták. A rough-okat is meghagyták magasra, szóval, ha elhibázod a szűk fairwayt, akkor egy magas fűben csücsülő labda vár rád. Az esőzéseknek köszönhetően kicsit felázott a pálya, de ettől a greenek csak jobban harapnak. Tesóm csöndes szurkoló. Jön mellettem és eltereli a gondolataimat az ütések között, avagy egy-egy szép ütést mosollyal ünnepel. Nem ez volt a legjobb napom, de jön a holnap. Mindig csak előre!"

 

(Eredmények, Startlisták ITT).

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés