Fájdalom és öröm Szlovákiában

„Kíváncsi vagyok, mikor fog igazán elsülni a kezem!”

Lugosi Tamás sikerétől hangos a hazai golfélet, hiszen könyöksérülése ellenére a pódium harmadik fokára állhatott fel Szlovákiában. Eredményével nem csak a magyar profi válogatott frontembere volt, de profi pályafutásának első nemzetközi dobogóját is ünnepelheti.

 HG: Gratulálunk! Hogy van a sérülésed?

LT: Már az előző, a Pannónián rendezett versenyen is küszködtem a bal karommal. Egyszer a vállam fájt, máskor az alkarom. Végül ezeket sikerült kipihennem és masszőrök segítségével rendbe tennem. Szlovákiában azonban a gyakorló körön volt két olyan rosszul sikerült ütésem, amikor nagyon mélyen a földbe ütöttem. Ezeknél sérült meg valószínűleg a könyököm. Majd a próbalendítésnél szinte kiejtettem az ütőt a kezemből, olyan nyilalló fájdalmat éreztem, így a gyakorlókört azonnal abba is hagytam. Este pedig fájdalomcsillapítót vettem be, valamint sport-, illetve gyulladáscsökkentő krémmel is kezeltem és vizes borogatással feküdtem le. Sajnos másnap is fájt, de a testvérem alkarszorítójával és fájdalomcsillapítóval végig tudtam játszani mindkét napot.

HG: Ennek függvényében, hogyan értékeled a harmadik helyet?

LT: Alapvetően örülök neki, de kicsit csalódott vagyok, hogy nem tudtam 100 százalékosan a játékkal foglalkozni, ezért néhány ütés bennem maradt, pedig csak egy ütés hiányzott a győzelemhez.

Eddig még profiként nem végeztem dobogón külföldi versenyen, úgyhogy nagy öröm ez számomra. Látom, hogy a játékom stabil, de nagyon sok terület van, ahol tudok még fejlődni, és ez jó. Kíváncsi vagyok, mikor fog igazán elsülni a kezem!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés