Palanszki Benjamin az élen kezdett

Tovább robog a Czech Tour

Hétfőn következő állomásához érkezett a Czech Tour versenysorozata. Profi válogatottunk a máriavölgyi hazai gyep után Szlovákiába tették át székhelyüket, ahol rögtön első nap két nagyszerű teljesítményt is elkönyvelhettünk.

Palanszki Benjamin az előző fordulóban elért ötödik helye után „betöltötte a mentett állást” és ugyanott folytatta, ahol abbahagyta, sőt még emelt is a fordulatszámon. 70-es ütéssel sikerül lejönni a par 71-es pályáról, ami egészen az első helyig repítette őt egy ütéssel megelőzve a második Tadeáš Sedláčeket. Parádésabb kezdést el sem képzelhettünk volna kiválóságunktól.

A nap másik hőse Lugosi Tamás volt, akinek a pálya kihívásai mellett egy sérüléssel is meg kellett küzdenie. 2 ütéssel lemaradva Palanszkitól így is sikerült bejátszania magát a legjobb három közé, és megszereznie a képzeletbeli dobogó harmadik fokát.

A többi profi játékosunk teljesítménye mellett sem mehetünk azonban el: Petkovics Bálint +6-tal, míg Hahn Roland +7-tel állnak a 19., illetve a 20. helyen; míg Lugosi Balázs 81-el jelen állás szerint 30., Eiring Kristóf pedig 86 ütésével a 43. a mezőnyben.

Eredmények ITT


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés