McIlroy levonta a tanulságokat

Rory McIlroy a FedEx Kupa sorozat rájátszásának utolsó tornája előtt adott interjút, melyben beszélt többek között arról is, hogy mi volt számára a legfontosabb tanulság az idény során.

Rory McIlroy a FedEx Kupa sorozat rájátszásának utolsó tornája előtt adott interjút, melyben beszélt többek között arról is, hogy mi volt számára a legfontosabb tanulság az idény során.

McIlroy a mostani szezonban két tornát nyert, a WGC-Bridgestone Invitationalt és a Wells Fargo Championshipet. Az idény során – formájából kiindulva – még nyerhetett volna akár több versenyt is, ám júliusban egy baráti sörmeccs során szerencsétlenül indult a labda után aminek következtében megsérült a bokája. McIlroy a sérülésnek köszönhetően az évad hátralévő részében már nem tudott olyan kiemelkedően teljesíteni, mint korábban, az Openen és a Bridgestone Invitational versenyen el sem tudott indulni, visszatérése óta pedig nem állt közel egy viadalon sem a győzelemhez. Ám a korábbi világelső a rosszban is megtalálta a jót, igyekszik tanulni hibájából és ha valamit megtanult, akkor az az, hogy többek között ne álljon le még egy sörmeccs erejéig sem focizni a szezon kellős közepén.

„Érdekes, de csalódottsággal megfűszerezett” – így értékelte a szezonját McIlroy az East Lake Country Clubban tartott sajtótájékoztatóján.

„Nem úgy alakultak a dolgok a szezon során, ahogy reméltem. A 2015-ös idény azért adott természetesen kellemes élményeket, de nem ez lesz az az idényem, amelyre majd szívesen visszanézek karrierem végén” – fűzte hozzá az észak-ír játékos.

Természetesen a FedEx Kupa rájátszásának befejezésével McIlroy számára még nem ér véget a szezon, hiszen az European Touron még zajlanak a versenyek, többek között hátra van még az idény legfontosabb négy tornája amelyek közül kiemelkedik a Dubaiban megrendezésre kerülő idényzáró.

„Ne focizz az idény kellős közepén” – mondta McIlroy a sajtótájékoztatóján mosolyogva, utalva ezzel arra, hogy felesleges kockázatot nem érdemes vállalnia egy golfozónak, mert arra rámehet a komplett idény, erre élő példa jelenleg ő is. Amikor pedig megkérdezték tőle, hogy akkor ez a szezon legnagyobb tanulsága-e számára, a válasz természetesen egy igen volt McIlroytól.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés