Együttállás Csehországban

Igazán különleges hétvége áll előttünk, hiszen több magyar golfozóért szoríthatunk, akik Csehországban tartózkodnak. Somogyi György vezetésével, hét junior játékosunk vesz részt a  U.S.KIDS GOLF CZECH OPEN CHAMPIONSHIP-en, illetve a profik: Lugosi Tamás és Hahn Roland, a CZECH PGA TOUR aktuális állomásán veszik fel kesztyűt játékostársaikkal. Az első 18 szakasz lejátszása után Roland hármas együttállásban a 20. Tamás hetes holtversenyben a 33. helyen áll.

Igazán különleges hétvége áll előttünk, hiszen több magyar golfozóért szoríthatunk, akik Csehországban tartózkodnak. Somogyi György vezetésével, hét junior játékosunk vesz részt a  U.S.KIDS GOLF CZECH OPEN-en, illetve a profik: Lugosi Tamás és Hahn Roland, a CZECH PGA TOUR hetedik állomásán veszik fel kesztyűt játékostársaikkal. Az első 18 szakasz lejátszása után Roland hármas együttállásban a 20. Tamás hetes holtversenyben a 33. helyen áll.

Itthoni idő szerint 9:10-kor vágtak neki a 18 szakaszos az Ypsilon Golf pályának, ráadásul egy fligthban. Kettőjük közül Rolandnak sikerült jobban az első kör, aki parhoz képest, +4-gyel zárta a napot. Hét ütéssel követi a versenyben vezető cseh MATUŠ Stanislav-ot, aki, egyedüliként a mezőnyből, 70 alatt teljesített. Lugosi Tamás az első kört +7-es score-ra hozta, és hetes együttállásban a 33. helyről várja a folytatást.

A második helyen a szintén cseh, CAFOUREK Jan (70) áll. Mögötte hosszú tömött sorban jönnek együttállásban (71 ütés) az üldözők: ELLI Federico (ITA), VÁŇOVÁ Šideri  (CZE), SAGAR Adam (ESP), LIESER Ondřej (CZe). Ma sok mindenre választ kapunk. Amikor ennyi együttállás van, akkor egy-egy jobban teljesített körrel sokat lehet nyerni, ugyanakkor ennek a fordítottja is igaz.

Eredmények:

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés