Verseny a mid-amatőrökért

 Szombaton került megrendezésre a Budai Golf Kupa Tatán. Zilahy Csaba, aki a bruttó sorrendben a második lett, Horváth Ádámmal holtversenyben, a felnőtt mezőnyben elsőként végzett kitűnő +2-es eredményével. Csaba mesélt a versennyel kapcsolatos élményeiről, illetve beavatott minket a szeptemberi mid-amatőr bajnokság hátterébe is, melynek ebben az évben a Birdland Golf Klub ad otthont.   

Szombaton került megrendezésre a Budai Golf Kupa Tatán. Zilahy Csaba, aki a bruttó sorrendben a második lett, Horváth Ádámmal holtversenyben, a felnőtt mezőnyben elsőként végzett kitűnő +2-es eredményével. Csaba mesélt a versennyel kapcsolatos élményeiről, illetve beavatott minket a szeptemberi mid-amatőr bajnokság hátterébe is, melynek ebben az évben a Birdland Golf Klub ad otthont.   

„A Budai Golf Kupa igazán kellemes hangulatban telt, nagyon örülök az ott nyújtott teljesítményemnek, hiszen ez a 72-es ütésszám az egyik legjobb eredményemnek számít. Ezt a jó indításommal alapoztam meg, egyből két birdie-vel kezdtem a versenyt. Persze, utána beesett néhány bogey, de mindig a kezdés, illetve az első 9-en nyújtott teljesítmény a legfontosabb, a másodikon csak többnyire tartani kell, ha nem vétünk nagyobb hibát. Nálam leginkább a fejjáték dominál, ellentétben a fiatalokkal, akiknek a kezükben van az ütés, illetve a rutinom is nagyban hozzájárul a jó teljesítményemhez, ami  gyorsan előhívható.

Meznerics Gegővel (+4) és Kokol Ferivel (+10) voltam egy flightban, akikkel már sokszor játszottunk együtt, éppen ezért nagyon húzzuk, motiváljuk egymást. Ez az eredményekből is látszik, mindhárman jól teljesítettünk. Emellett a hangulat is nagyon kellemes volt a flightunkban. Feri vett egy órát Wilhelm Istvántól, akitől új technikákat, beállításokat tanult, és amelyek nagyon érdekesnek és hasznosnak bizonyultak számunkra is. A verseny végén még egy kis izgalomra is sor került, hiszen Gergő a második kilencen két birdie-vel behozta a lemaradását, fej-fej mellett haladtunk, és így is csak kétütésnyi különbséggel végeztük a kört. Szoros volt, izgalmas volt, de egyúttal nagyon kellemes és érdekes is. Az idő is szerencsére jól alakult, szép napsütéses napunk volt egy kis széllel.

A versenyen most is az alacsony hendikepű játékosok indultak először. Négy óra alatt lejátszottuk a kört, ezért mi már délben végeztünk. Emiatt viszont nem tudtuk megvárni a verseny végét, és amúgy is sokszor kimaradnunk a játékot követő étkezésekből, programokból. Ebből kifolyólag kezdtük el szervezni a három napos mid-amatőr bajnokságot is. A versenyhez szándékosan egy vidéki klubot választottunk, hogy ne tudjon senki sem hazamenni a játék után, hanem együtt legyünk, és a rendezvény, amellett, hogy egy izgalmas verseny, de egy jó társasági élmény is legyen egyben. 

Az eddigi visszajelzések alapján, eddig legalább ötven résztvevőre számítunk, remélem, el fogjuk érni ezt a számot. Tavaly csak 35-en jelentünk meg a versenyen, de ez valószínűleg a rossz időzítés miatt is történt. Magyar játékosok szempontjából a vasárnap-hétfő-kedd nem volt a legjobb választás a munka miatt, és a külföldiek szempontjából sem, mert egybeesett az osztrák mid-amatőr bajnoksággal is.  Most viszont éppen ezek a tapasztalatok miatt, péntek-szombat-vasárnap tartjuk meg a rendezvényt, és eddig úgy tűnik, hogy ez jóval kedvezőbb a játékosok számára. Tavaly két külföldi versenyzőnk volt, most ennél többre, körülbelül 10-12 versenyzőre kalkulálunk. Reméljük, közülük is minél többen eljönnek, az új ismeretségek kiépítése, és a tapasztalatok megosztása miatt.

Bízunk benne, hogy a tavalyihoz hasonlóan, most is egy nagyon jó hangulatú három napban lehet részünk szeptemberben, természetesen minél több jelentkezővel. A társasági és sportélményen túl szeretnénk elérni a mid-amatőr státusz fejlődését, és ebből kifolyólag azt is, hogy a bajnokságunk később szövetségi versennyé váljon. Magyarországon, külföldi országokkal ellentétben, sajnos eléggé perifériára szorultak a 35 év feletti játékosok, és ezen is szeretnénk változtatni ezzel a bajnoksággal.

A hétvégi Magyar Nyílt Amatőr Bajnokság lesz a következő verseny, nagyban készülünk rá, hétfőn is lenn voltunk Balatonudvariban Hatvári Árpival tesztelni a pályát. A terep nincsen rossz állapotban, ugyan tavalyhoz képest több hiba is felfedezhető, de ettől függetlenül nagyon jó rajta játszani. ”

A háromnapos mid-amatőr bajnokságról további információ az esemény honlapján található.

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés