Vigyázat, celebek a pályán!

Közeleg az év egyik legjobban várt eseménye, amit sokan az ötödik major tornának is neveznek, vagyis a Ryder Cup. A verseny során az amerikai és az európai csapat méri össze az erejét. Nos, az amerikaiak a hírességeket is bevonják a szurkolásba.

Nemrégiben hírt kaptunk már arról, hogy minden idők legsikeresebb sportolója, Michael Phelps részt vesz majd az eseményen, hiszen igazi golfrajongó hírében áll. Ki nem hagyná tehát ezt az eseményt, semmi pénzért. Néhány napja pedig az úszó mellett többen is tiszteletüket tették a pályán, és néhány ütés erejéig be is mutatták golftudásukat. Ott volt többek között Scottie Pippen korábbi kosárlabdázó, Richard Dent, az amerikai futball legendás alakja, Bill Murray, színész, és Justin Timberlake énekes/színész is.

Bill Murray pedig még egy kupát is átvehetett, és érdemes egy kis figyelmet fordítani a színész nadrágjára, amely egyszerűen zseniális. A nagy nevettető először a bagjébe tette a serleget, majd egy kis humort csempészve a történetbe, egy közös fotózáson is részt vett.

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés