Legyen őszi, téli vagy bármilyen depresszió, a mozgás bizonyosan jól hat kedélyállapotunkra, ahogyan arról már portálunkon is többször írtunk. De kinek van kedve depressziósan mozogni? Pedig jobban járnánk, ha sebeink nyalogatása helyett átmennénk sportosba!
A legvilágosabb adatok arra vonatkozóan, hogy a testgyakorlás hangulat és kedélyjavító, olyan vizsgálatokból erednek, ahol közvetlenül mérték a hangulat javulását a gyakorlat előtti és utáni lelki állapot méréssel, vagy naplót vezettettek a résztvevőkkel. Ezek elemzéséből kiderült, hogy az edzés napjain a résztvevők kevesebb stresszt észleltek és jobb volt a kedélyállapotuk. A vizsgálatok azt is jelzik, hogy azok a gyakorlatok azonban, amelyek meghaladták a résztvevők habitusából következő intenzitást, vagy versengők voltak, nem javítottak, hanem esetleg ronthattak a hangulaton. A lelki egészség és a testgyakorlás kapcsolatára először Dr. Morgan hívta fel a figyelmet egy vizsgálatával 1969-ben. Ő azt találta, hogy a depressziós betegek közt a fizikailag fittebbek kevésbé depressziósak, mint a nem edzettek, ami arra utalt, hogy a fizikai tréningnek antidepresszív hatása kell, hogy legyen.
Azóta számos nagy vizsgálat igazolta, hogy akik rendszeres testmozgást végeznek, azok kevésbé depressziósak, kevesebb stresszt élnek át. Pl. egy 55.000 fős vizsgált csoportban a rendszeres testedzés alacsonyabb szorongásszinttel és kevesebb depressziós tünettel járt együtt. A vizsgálatban kiszűrték az életkor és az anyagi helyzet esetleges hatását is, tehát az eredmények nem azt tükrözték vissza, hogy a fiatal és tehetős emberek boldogok, és mellesleg szeretnek sportolni is, hanem minden társadalmi rétegben és életkorban védőhatásúnak bizonyult a rendszeres testedzés. A testmozgás hosszú távú hatását jelzik azok a vizsgálatok is, amelyekben a testedzés hatását a 10-25 évvel későbbi lelki egészséggel vetették össze. Tízezer férfit megvizsgálva, a testedzés és az alacsony depresszió közt találtak szoros kapcsolatot: a testedzés még 25 évvel később is védett a depresszióval szemben.
Krónikus depresszió esetén alkalmazott testedzés sok vizsgálatban szintén csökkentette a depresszió mértékét, ám ezekben a vizsgálatokban a szerző szerint számolni kell azzal, hogy a fizikai tréningek során számos egyéb pozitív hatás (társaság, odafigyelés, buzdítás) is érte a betegeket. Hasonló eredményeket kaptak azokban a vizsgálatokban, ahol a szorongáscsökkentés volt a cél: a testedzések hatására jelentősen csökkent a résztvevők szorongáspontszáma.
A szerző cáfolja azokat a nézeteket, miszerint az elkötelezett testedzők pusztán nárcisztikus igényeiket, vagy mazochizmusukat élnék ki a sportban. Az a nézet sem tartható, hogy a rendszeresen tornázó és testsúlyukra figyelő nők azonosak volnának az anorexia nervosára veszélyeztetettekkel. Nyilván minden sportágban vannak önimádók és mazochisták, és minden tornaklubban lehetnek anorexiások, de ez nem jelenti azt, hogy a rendszeres testedzés utáni vágy mögött beteges motiváció húzódna meg, hangsúlyozza a szerző.
Ha azt a kérdést tesszük fel, hogyan is csökkenti a szorongásos és depresszív panaszokat a testmozgás, semmiképpen nem az edzés megerőltető, vagy izomzatot fejlesztő hatására kell gondolnunk: a vizsgálatok nem azt mutatják, hogy a pozitív hatás eléréséért valami nagyon kemény edzéseket kell folytatni. Ellenkezőleg; miközben az állóképesség különösebben nem javult, a depresszió és szorongás csökkent a vizsgálatok szerint. Az egyik magyarázat szerint a testedzések során szerzett pozitív élmények és a fokozatos önbecsülés növekedés halmozódik fel a sorozatos gyakorlások során. Ennek azonban az mond ellent, hogy a tréning megszakítása nem azonnal vezet szorongáshoz és depresszióhoz, hanem csak később, tehát van valami, ami egy ideig még védőeffektusként működik. A szorongás, a stresszválasz és az edzettség szintén szorosan összefügg. Mind a laboratóriumi stresszhelyzeteknek, mind az életben spontán kialakuló stresszhelyzeteknek ellenállóbbak voltak a folyamatos testedzést folytatók.
Az edzés pozitív lélektani hatásának végső magyarázata nyilvánvalóan az agyban történő változásokban rejlik. A stressz hatására az agyban bizonyos anyagok "elhasználódnak", "kifogynak". A fizikai tréning valójában folyamatos stressz a szervezet számára, viszont ha mind a gyakoriság, mind az intenzitás megfelelő (nem haladja meg a személy erejét, tűrőképességét), akkor az agy alkalmazkodik ehhez a visszatérő, mondhatni tartós stresszhez, és megnöveli a stresszválaszban résztvevő anyagok termelését. Ilyen pl. a noradrenalin és a szerző által nem említett szerotonin. Mindkettő antidepresszáns vagyis, ha valaki rendszeresen sportol, ennek olyasmi hatása lesz, mintha egy hatékony gyógyszert szedne mellékhatások nélkül, ill. tekinthetjük ezt egyfajta védőoltásnak is a stressz és a depresszió ellen.
A tanulmány végső tanulsága abban lehet a mindennapok embere számára, hogy a rendszeres testedzés véd a napi stressz ellen, csökkenti a szorongást és a depressziót. Nem dagadó izmokról, zsírtalan hasról, szálkás izomzatról van szó, hanem olyan folytonosan fenntartott "gyógyító" stresszről, amely mintegy előkezeli az agyunkat az élet kivédhetetlen stresszeivel szemben, s megvéd minket a depresszióval szemben, vagy segít belőle kilábalni, ha már nyakig vagyunk benne.
