Osztrák fölény, magyar címvédések a Balaton partján

Drámai fordulatok és emlékezetes teljesítmények jellemezték a Balaton Golf Club pályáján július 4–6. között megrendezett 4. Magyar Nyílt – Hungarian Tour II. és a Garmin Magyar Mid-Amatőr Bajnokság eseményeit. A nyílt bajnokságon a férfiaknál az osztrák Lenny Koch (-4), míg a nők között Földházi-Nagy Zsófia (+34) diadalmaskodott, a mid-amatőrök mezőnyében Vajta Balázs (+21) és Batta Krisztina (+40) megismételték tavalyi sikereiket.

 

Közös rendezés, színvonalas mezőny

A bajnoki hétvége igazi kuriózumnak számított, hiszen a két verseny idén először közösen került megrendezésre. A 93 fős mezőnyben számos címvédő, rutinos versenyző és feltörekvő tehetség mérette meg magát.

 

Osztrák dominancia a férfiaknál

A Hungarian Tour versenyét végig az osztrák játékosok uralták. A figyelem elsősorban a korábbi HunTour győztesre, Jakob Lehnerre irányult, az első napon mégis a 65. Magyar Nyílt Amatőr Bajnokság ezüstérmese, Nico Müller ragadta magához a vezetést, szorosan mögötte Lenny Koch egyetlen ütésnyi lemaradással. A magyarok közül Bartos Botond két, míg Nagy Ármin öt ütésre követte az éllovast.

 

A második körre Koch és Lehner is kiválóan alkalmazkodott a pályához, mindketten -4-es kört játszottak. Lenny Koch ezzel ötlövéses előnybe került a par-ral záró Bartos, Lehner, Müller trió előtt. A zárónapon újabb izgalmak következtek: Nagy Ármin hibátlan kört teljesített, öt birdie-vel, Nico Müller pedig -5-tel kapaszkodott vissza. Lenny Koch azonban ellenállhatatlan volt: néhány apróbb hiba mellett három birdie és két eagle (!) került a lőlapjára. -4-es zárókörével - és ugyanilyen végeredmény mellett - megőrizte vezetését és megszerezte a bajnoki címet. Müllernek (0) ismét az ezüstérem jutott, míg Nagy Ármin (+1) a dobogó harmadik fokára kapaszkodott fel.

 

20250706_huntour1.jpg

 

Női fronton is kiélezett volt a küzdelem

A hölgyek versenyében is változatos játékot láthattunk. Batta Krisztina az első forduló után még háromütéses előnnyel állt az élen, ám a második napon Földházi-Nagy Zsófia +6-os score-ral fordítani tudott. A hajrában a válogatott játékos tovább növelte előnyét, végül megőrizte vezető helyét a záró napra feljavuló Szautner Elena előtt.

 

Mid-Amatőr Bajnokság: Vajta és Batta ismét bajnok

A Garmin Magyar Mid-Amatőr Bajnokság férfi mezőnyében a címvédő Vajta Balázs remekül kezdett, de Bodrogi Kornél és Krämer András szorosan tartották vele a lépést. A második kör végére Bodrogi kétütéses előnyhöz jutott, ám a zárónapon Vajta Balázs visszavágott: három ütésnyit javított Bodrogihoz képest, és megvédte címét. Bodrogi az ezüsttel, Krämer pedig a stabil harmadik hellyel zárt.

 

A nőknél Batta Krisztina szinte végig magabiztosan vezette a mezőnyt. A bajnoki címét meggyőző játékkal sikerült megtartania, ezzel duplázva a hétvégén. A dobogóra még Sajner Zsuzsanna (ezüst) és dr. Fiserné Koplányi Eszter (bronz) állhatott fel.

 

20250706_huntour3.jpg

 

A hungolf.hu összefoglalója nyomán.

Fotó: MGSZ


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés