Elhunyt Dr. Török László

Fájó szívvel értesültünk róla, hogy október 6-án, életének 87. évében elhunyt a Forest Hills Golf Club és a hazai golf világának legendája, Dr. Török László.

 

Egy legendáról beszélünk, aki az élet minden területén maradandót alkotott, a golfozók részére pedig egy kifogástalan minőségű pályát hozott létre Zircen, amit méltán nevezhetünk a „Bakony ékkövének”.

 

Pályatulajdonos volt és szerette a golf közegét, szeretett az emberekkel beszélgetni, mindig őszinte érdeklődéssel fordult a játékosok felé. Legyen szó a klubházról, a hozzá tartozó étteremről vagy a pályáról, a minőség számára mindennél fontosabb volt.

 

Neki köszönhetjük a Forest Hills kétszer kilenc szakaszos, egyszerre gyönyörű és izgalmas pályáját, a felejthetetlen versenyeket, amelyeken a kifogástalan szervezés mellett mindig számíthattunk lelkes szurkolására, bíztató szavaira, mosolyára.

 

Egy nagyon nehéz időszakban épített pályát és tartotta fent családjával, példaértékű kitartással üzemeltetve a klubot még a legnehezebb időkben is.

 

Hosszú éveken keresztül szolgálta a hazai golf ügyét. Mindent megtett azért, hogy Zircen minőségi homok kerüljön a bunkerbe, precízen legyen nyírva a fairway, a greenek gyorsan legyenek, és a játkosok elégedetten távozzanak a klubból.

 

Elment egy ember, aki odaadóan szerette családját, unokáit, barátait. Elment egy legenda, és ezzel pótolhatatlan űrt hagyott maga után a magyar golf világában.

 

Nyugodjék békében!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés