Férfi kézi BL: a Barca hússzal nyert és bejutott a negyeddöntőbe

A Barcelona 39–19-re nyert az Elverum elleni visszavágón a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, így könnyedén bejutott a legjobb nyolc közé.

 

A párharc első mérkőzését pénteken rendezték – szintén Barcelonában –, akkor a katalánok 37–25-re nyertek, ezzel gyakorlatilag eldöntve a továbbjutást. Ezen a meccsen még inkább érezhető volt a Barca fölénye, a félidőben tíz góllal, 20–10-re vezetett a spanyol csapat.

A második játékrészt még ennél is jobban kezdték a hazaiak, szinte minden támadásukból gól született, míg az Elverum negyedóra alatt mindössze két találatot tudott összehozni. A vendégek akkor szedték össze némiképp magukat, amikor becserélték az első félidőben egy gólt jegyző, magyar válogatott Máthé Dominikot, aki a végére hatig jutott.

 

Máthé végül a meccs – és a teljes BL-idény – legeredményesebb Elverum-játékosa lett, de a Barca így is nagyon könnyedén tudott nyerni, a húszgólos különbség is összejött (39–19). A katalánok tehát fölényes különbséggel jutottak be a legjobb nyolc közé. A mérkőzésen ezúttal is lehettek nézők, korlátozott számban.

 

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Barca (spanyol)–Elverum (norvég) 39–19 (20–10)

 

Forrás: 24.hu

Kép: The Guardian

Versenynaptár


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés