Lépéselőnybe került a Liverpool Budapesten

A védelmi hibákat kihasználva tudott győzni vendégségban a Liverpool az RB Leipzig elleni BL-nyolcaddöntős párharc első mérkőzésén, 2–0-s sikerével nehéz helyzetbe hozta Gulácsi Péter és Willi Orbán (meg Szoboszlai Dominik) csapatát.

 

A meccset a Liverpool indította agresszívabban, azonnal letámadta ellenfelét, azonban  az első félidőben a mezőnyfölényben futballozó Liverpool csak egy – jogosan – meg nem adott gólig jutot.

A fordulás után villámgyorsan vezetést szerezhetett volna a német együttes, ám a Liverpool brazil kapusa védeni tudott. A kimaradt lehetőségért nagy árat fizetett az RB Leipzig, a csapatkapitány Marcel Sabitzer a saját térfelén eladta a labdát, a hibával pedig ziccerbe hozta Mohamed Szalahot, aki senkitől sem zavartatva a bal alsó sarokba lőtt.

Néhány perccel később Nordi Mukiele hibázott hatalmasat Curtis Jones előrevágott labdája után, aminek következtében ezúttal Sadio Mané került szemtől szembe a kapuval, és növelte tovább a szigetországi csapat előnyét. 

Kétgólos hátrányban Willi Orbán is pályára lépett, a Leipzig azonban hiába próbált szépíteni, a pontosság és a koncentráció hiányzott a döntő pillanatokban.

Győzelmének köszönhetően a Liverpool két gólos előnnyel várja március 10-i visszavágót, amelybe még a koronavírus is beleszólhat. 

A nyolcaddöntők másik keddi mérkőzésén, a Barcelona ugyan a 27. percben Messi tizenegyes góljának köszönhetően előnybe került, a vége nagy különbségű győzelmet hozott a Paris Saint-Germain számára, amely Mbappé mesterhármasával és Kean góljával 1-4 különséggel győzni tudott idegenben. 

 

Forrás: Nemzeti Sport

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés