A pestis idején bevált járványügyi szabályokat követjük ma is

A koronavírus-járvány tavaszi hulláma idején sokan kissé kétkedve fogadták a lakosságnak előírt fokozott higiénés szabályok betartásának hatékonyságát. Aztán láss csodát, ott, ahol a teljes lezárás alkalmazása mellett szigorúan betartották a távolságtartást, elmaradtak a kézfogások, ölelések, állandósult a maszkhasználat, megugrott a napi kézmosások száma, és fertőtlenítőkendővel törölték át a hazavitt élelmiszereket, nos, ott heteken belül látványosan csökkent a fertőzöttek száma. Persze most sem találtuk fel a spanyolviaszt!

 

Svéd történészek egy tanulmánya mutatja be azt a sikeres védekezést, amelyet egy korát messze megelőző, orvosi végzettséggel rendelkező férfi vezetett be Szardínia szigetén. A történet 1582 novemberében kezdődik, amikor a már egy éve a pestisjárványt nyögő Marseilles-ből megérkezik egy beteg tengerész az olasz sziget északnyugati csücskében fekvő, álmos, poros kikötővárosba, Algheróba. Kijátszva a járványőrséget bejut a városba, ahol két nap múlva meghal. És ez megpecsételte a városka sorsát, a kitört járvány a helybeliek több mint felét elvitte. De lehetett volna ez sokkal, de sokkal rosszabb is!

 

A pestis időről időre visszatérő járvány volt a középkorban. A legkeményebb, fekete halálnak is nevezett időszak a XIV. század közepén volt, amikor mintegy 50 millió ember halt meg pestisben Európában és Ázsiában. Az akkori elterjedt hiedelem az volt, hogy a rossz levegő vagy a rossz kipárolgások terjesztik a nyavalyát, és ez ellen olyan meghökkentő megelőzési módokat ajánlottak, mint a saját vizelettel történő rendszeres mosakodás. A kor szuper Domestosa, vagyis egyedüli fertőtlenítője pedig az ecet volt.

Akkoriban Alghero városa nem volt felkészülve igazán a járványra. Néhány felcser, gyenge egészségügyi háttér és még inkább múltbéli praktikákra támaszkodó orvosi kultúra jellemezte. Ekkor került képbe egy ötvenes éveiben járó helybéli orvos – Quinto Tiberio Angelerio.
Kapcsolódó
Itt az oltás, mit tegyek?
Itt az oltás, mit tegyek?

Összegyűjtöttük a védőoltással összefüggő legfontosabb kérdéseket és válaszokat. A helyi arisztokrácia szülötte volt, és mivel abban az időben Szardínián nem volt még medikusképzés, ezért orvosi tanulmányait külföldön folytatta. Nem sokkal korábban érkezett Szicíliából, ahol 1575-ben már túlélt egy helyi pestisjárványt. Miután jelentették neki az első két fertőzöttet, azonnal karanténba akarta őket helyeztetni, de a városi vezetők elutasították kérését.

 

Angelerio kétségbeesésében az alkirályhoz fordult, és szicíliai példákon elmagyarázta neki, hogy rövid időn belül mire számíthat a város, ha nem követik utasításait. Meglepően felvilágosult lehetett az alkirály, aki azonnal az orvos mellé állt. Először is teljes lezárást rendelt el, a városba se be, se ki nem lehetett menni, és az élelmiszerek is csak nehezen jutottak be. Háromszoros egészségügyi kordont vontak a város köré. Ezek az intézkedések azonban feldühítették a helybelieket, akik először meg akarták lincselni Angeleriót. Aztán ahogy nőtt a halottak száma, úgy nőtt azoknak a száma is, akik tényleg hatékony intézkedéseket követeltek. A város az orvos mellé állt, aminek eredményeként 8 hónap múlva véget ért a járvány, és az azt követő 60 évben egyetlenegy pestises beteg sem volt. De hogyan állították meg a mostaninál sokkal súlyosabb járványt a középkorban Szardínia szigetén?

 

Angelerio elsőként azt javasolta, hogy a polgárok zárkózzanak be házaikba, ne menjenek az utcára, és ne látogassák rokonaikat, ismerőseiket. Betiltották a rendezvényeket, mulatságokat, és háztartásonként csak egy ember mehetett el naponta élelmiszert beszerezni. A karantén már előzőleg is ismert volt a középkori Itáliában, hiszen akinek a családtagja a betegség tüneteit mutatta, és ispotályba, a korabeli kórházba került, annak a családtagjai 40 napig nem hagyhatták el a házukat. Innen származik a legtöbb nyelvben használt karantén szó is, hiszen a quaranta giorni olaszul 40 napot jelent. Angelerio előrelátását bizonyította, hogy bevezette a kétméteres szabályt. Elrendelte, hogy mindazok, akik az utcára lépnek, ezt csak akkor tehetik meg, ha van náluk egy 2 méter hosszú bot, és nem engedik meg, hogy mások a bot végénél közelebb jöjjenek hozzájuk.

 

Ismeretes, hogy a koronavírus tavaszi első hulláma idején mindenhol azt javasolták, hogy az emberek tartsanak 2 méter távolságot egymás között. Később az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Szingapúrban, Németországban és Dél-Koreában 1-1,5 méterre csökkentették ezt a távolságot. Egy 2020-as kutatás azonban kimutatta, hogy azoknál, akik csak egyméteres távolságot tartanak, 2–10-szeres az esélye a fertőzésnek azokhoz képest, akik ragaszkodnak a 2 méterhez. Erre a zseniális korabeli meglátásra máshol nem nagyon ismer példát a történettudomány. Angelerio elrendelte azt is, hogy azokban az üzletekben, ahol gyümölcsöt, zöldséget vagy egyéb élelmiszert árusítottak, kötelesek a kiszolgálópult elé farácsokat felszerelni, hogy ez is segítse a távolságtartást. Nem javasolták a misére látogatók között sem a kézfogást.

 

Az 1500-as évekre a középkori orvoslás eljutott odáig, hogy egyetértsen abban, a kórt rossz levegő vagy rossz kipárolgások terjesztik, tehát az emberek akkor is megbetegedhetnek, ha olyan tárgyakat fognak meg, amelyeken rajta van a fertőzés.

 

Angelerio rájött arra is, hogy a fertőzést a szoros emberi kapcsolatok és a kontaktusok is továbbvihetik. Ezért kiadott útmutatásai között szerepel, hogy a házakban rendszeresen kell fertőtleníteni, a falakat meszelni, lemosni, szellőztetni, a nem létfontosságú, fából készült berendezési tárgyakat pedig el kell égetni. A hajón külföldről érkezett árukat is fertőtleníteni kezdték, és nem volt ez másként a levelekkel sem. A hajó szállította postai küldeményeket általában tűz fölött, a füstben megforgatva igyekeztek fertőtleníteni.

Korabeli járványkórházak

Olaszországban a korábbi évszázadok pestisjárványai miatt már volt némi gyakorlat a járványkórházak működtetésében. Elsőként Velencében állítottak fel 1423-ban lazarettót. Azután minden nagyobb városban létrehoztak ilyeneket, mert segítségükkel egyszerűbbé vált a betegek kezelése, a fertőzés gócpontjának egyben tartása. Nem volt ez másként Algheróban sem. Angelerio leírása alapján kiderült, hogy a városban meglepően jól szervezett intézmény működött, félig kórházként, félig börtönként üzemelve. A pestisőrség feladata volt, hogy felügyelje, ki kerül be, és ki kerül ki. Ugyanígy listázták a behozott tárgyakat, majd a kivitteket is. A kor színvonalához képest az ellátás jó volt, és a város szegényeinek nem kellett fizetniük, ha bekerültek egy ilyen helyre. Nos, mindezek eredményeként, ahogyan már írtam, 8 hónap alatt leszámoltak a pestissel a városkában. Néhány évvel később pedig Angelerio doktor megjelentetett egy brosúrát

 

Ectypa Pestilentis Status Algheriae Sardiniae

címmel, amely 57 szabályban rögzítette, hogy miként lehet sikeresen felvenni a küzdelmet egy járvánnyal szemben. A lezárás után 60 évig nem találkoztak pestises beteggel Szardínián. Amikor pedig 1652-ben megérkezett az újabb járvány, akkor elővették Angelerio szabálykönyvét, és ugyanúgy sikerrel alkalmazták a lezárást, a karantént, az áruk és épületek fertőtlenítését, az egészségügyi kordont, mint a megelőző évszázadban.

 

Forrás: Index

Kép: Ther Times of Israel

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés