Részlegesen lezárják Németországot

Részlegesen lezárják Németországot, közölte Angela Merkel kancellár regionális vezetőkkel folytatott tárgyalásai után.

 

 

A német hatóságok döntöttek az éttermek, bárok, mozik, színházak és egyéb szabadidős létesítmények négyhetes bezárásáról. Az intézkedést annak érdekében hozták meg, hogy megfékezzék a koronavírus-fertőzések számának rohamos növekedését, az iskolák, bölcsődék és üzletek ugyanakkor továbbra is nyitva maradhanak. A döntés értelmében egy család maximum egy másik családdal találkozhat és legfeljebb tíz ember lehet egy helyiségben. A sporteseményeket, például a Bundesliga mérkőzéseit nézők nélkül rendezik meg. Az intézkedések hétfőn lépnek életbe és november végéig tartanak.

— Jelen állás szerint az egészségügyi rendszerünk képes megbirkózni ezzel a kihívással. Ha azonban az új fertőzöttek száma ilyen ütemben nő, akkor hamarosan eléri a határait – mondta a kancellár.

 

A bár- és étteremtulajdonosok, művészek és a szórakoztatóiparban dolgozók szerdán az utcára vonultak Berlinben, hogy tiltakozzanak a zárlat ellen, amely több hetes leállásra kényszeríti vállalkozásaikat. Tüntetők ezrei vonultak végig a városközponton, és elhaladtak a szövetségi kancellári hivatal mellett is. Merkel a lezárás miatti veszteségeik enyhítésére 10 milliárd eurós támogatást ígért a vállalkozásoknak.

 

Forrás: Euronews

Kép: Helló Világ


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés