Koronavírus miatt öt játékos visszalépett a Roland Garrostól

 

Öt teniszező visszalépett a francia nyílt bajnokság selejtezőjéből, miután két játékosnak és egy edzőnek pozitív lett a koronavírustesztje.

 

A szervezők hétfői tájékoztatása szerint a fertőzött két játékoson kívül három másik közeli kapcsolatban állt egy trénerrel, akinek ugyancsak pozitív lett a mintája. Az öt érintett teniszező hétnapos karanténba került. Neveket nem hoztak nyilvánosságra, de a bosnyák Damir Dzumhur közösségi oldalán tudatta, hogy visszalép, mert edzője, Petar Popovics fertőzöttnek bizonyult.

 

Nem kapott lehetőséget egy újabb tesztre, pedig biztosak vagyunk benne, hogy ő nem pozitív, mert antitestek vannak a vérében – jelentette ki Dzumhur, aki kétszer is eljutott már a főtábla harmadik fordulójáig Párizsban.

 

A Roland Garros házigazdái az elmúlt négy napban 900 tesztet végeztek el. A tervek szerint naponta ötezer nézőt engednek be a Grand Slam-torna helyszínére. A selejtezők hétfőn (ma), a főtáblás küzdelmek egy hét múlva rajtolnak.

 

Forrás: Index

Kép: India Today


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés