Örülök a versenyszezon indulásának!

 

Interjú Kecskés Kornéliával

 Kecskés Kornéliával beszélgettünk a tavalyi és az idei terveiről, ezek mellett mesélt nekünk a koronavírusos időkről és azokról a változásokról amelyet ez az időszak hozott az életébe.

 

 

 

 

 

 

HG: A múlt évi céljaidból mi valósult meg? Elégedett vagy az elmúlt szezonnal?

Sikerült ismét lejjebb tornásznom a hcp-emet, ennek természetesen nagyon örülök, viszont a játékomra és így az eredményeimre sajnos a nagyobb kilengések is jellemzőek voltak.

 HG: Mennyiben változtak a tervek az idei évben?

A cél az, hogy a játékomat a tervezésem szintjére emeljem, mert a terv tavaly is jó volt, csak hát a játék..Viccet félretéve, szeretnék gyakrabban és stabilan 85-90 között játszani, valamint megtanulni a rossz napjaimon is „menteni a menthetőt”, ehhez a rövid játékomon mindenképpen csiszolnom kell.

HG: Beszéljünk egy kicsit a koronavírusos időkről.

Eleinte bezárkóztunk, majd győzött a golfozás utáni vágy, odafigyelve ugyan a korlátozásokra, de egyre gyakrabban kimerészkedtünk a Highlandre. Közben, alkalmazkodva a kialakult helyzethez, online tartottam és tartok továbbra is személyi edzéseket, így a vendégeim és én sem maradtam mozgás nélkül.

HG: Milyen tapasztalatot, változásokat hozott ez számodra?

Tanulságos volt, hogy mennyi felesleges dologgal foglalkoztunk az előző időkben. Budapest egy olyan arcát mutatta meg, amilyennek el sem tudtam volna képzelni, ez a része nagyon tetszett, ám riasztó is volt, hogy előtörhet a semmiből, hetek alatt egy olyan járvány, ami megváltoztatja az életünket. Még a belvárosban is lelassult, megállt az élet.

HG: Mit csináltál a korlátozások alatt?

Szerencsére a szabadban lehetett sportolni, így a golf mellett gyakran futottam is, de a klasszikus tavaszi munkák sem maradtak el: volt nagytakarítás, ablakpucolás, szombat esti skype koccintás a barátnőimmel, szóval nem unatkoztam.

Mint a legtöbben, így én is örülök, hogy végre Budapest újra-, a versenyszezon pedig elindul.- zárta sorait Kornélia.

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
8
10
Dátum : 2020-06-10
11
12
15
17
Dátum : 2020-06-17
18
21
22
24
Dátum : 2020-06-24
25
27
29


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés