„Egyik pillanatról a másikra borult fel minden”

Bajnokunk már alig várja, hogy a pályán legyen!

Vadkerti Adél, Csányi Olivérhez hasonlóan már itthon van és önkéntes karanténba vonulva tanul, edz, hogy a 14 nap elteltével kimehessen a golfpályára. Adél szerint a golf ebben a nehéz időben az egyik legbiztonságosabb szabadtéri sport, így alig várja, hogy újra ütőt ragadhasson.

 

 

Derült égből villámcsapásként ért minket a hír, hogy vége az idénynek és online fejezzük be a szemesztert – kezdte beszámolóját az Elon University hallgatója, Vadkerti Adél, aki hozzátette, hogy egy délután alatt dőlt össze minden, mint a kártyavár és döntöttek a szervezők a golfszezon eltörléséről. Az érintettek csak kapkodták a fejüket, hogy mi történik.

„Március 10-én, kedden a szülinapomon még semmi jele nem volt, sőt több magyar barátomnak boldogan újságoltam, hogy itt minden a legnagyobb rendben: délelőtt suli, majd délután edzés és készülés a versenyre, miközben már otthon veszélyhelyzetet vezettek be. Másnap kaptunk egy e-mailt, hogy a tavaszi szünet után két hétig online oktatás lesz. Akkor már érezni lehetett, hogy itt is megkezdődött az óvintézkedés a koronavírus miatt, de arra senki sem számított, hogy egy napra rá borul minden. De sajnos így történt…

Március 12. volt, csütörtököt írtunk, amikor kijöttem a suliból és pityegett a telefonom. Edzőbá írt, hogy nem megyünk versenyre és csapatértekezlet lesz délután kettőkor. Akkor már érezni lehetett, hogy a viharfelhők gyülekeznek. Ott ültünk az értekezleten 3 órán keresztül és folyamatosan érkeztek az újabb és újabb információk. Kezdetben még csak a hétvégi verseny törléséről volt szó, majd később az egész golfidény törléséről döntött a szövetség, majd az egyetemet is bezárták és az oktatást online folytatjuk. Dermedten ültünk, de sok időnk nem volt a búslakodásra. A tanácsokra hallgatva, a külföldi tanulók – köztük én is - elkezdtük szervezni a hazajutást (repülőjegy, pakolás), attól tartva, hogy később erre már nem lesz lehetőségünk. Vasárnap már a repülőn voltam és (egy hete) hétfőn érkeztem haza.

 

 

Most egy kéthetes önkéntes karanténban vagyok és igyekszem hozzászokni az új helyzethez. A távoktatás, a beadandók, a tesztek miatt az iskola az időm nagy hányadát kitölti, de a 14 nap lejárta után szeretnék kimenni a golfpályára, ha a lehetőség adott lesz. Úgy vélem, a golf az egyik legbiztonságosabb sport a járvány idején. A több hektáros pálya és a golf önmagában is, lehetőséget biztosít az egymástól való nagyobb fizikai távolság betartására, egyedül a kézfogást és az ölelést, mint köszönési formát kell mellőznünk. A golf szórakoztat és kikapcsol. Ezekre a kellemes pillanatokra pedig ugyanúgy szükségünk van a koronavírussal fertőzött időkben is!

Mindenki vigyázzon magára és szeretteire!”

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
5
9
10
15
17
19
20
23
26
27
29
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés