Nemzetközi magyar körversenyt szervez Misa!



Különböző játékformák, exkluzív díjak
 
Morozov Misa járt szerkesztőségünkben, aki már 3 éve tölti be a golfigazgatói pozíciót Szentpéterváron. Beszélgetésünk során egy igen érdekes projektet osztott meg velünk, melynek célja, hogy az oroszok számára népszerűsítse a magyar golfturizmust.


HG Hogy teltek az ünnepek?

MM
Pihenéssel, ugyanakkor edzéssel is. A családon volt a hangsúly. Ami a golfot illeti, a távolságaimat szeretném megnövelni, ezért a kondi és az úszás kiemelt helyet foglal el a téli alapozás során. Hamarosan pedig Spanyolországba utazom, egyhetes edzőtáborba, ahol a golf technikai részén csiszolok specialisták segítségével. Majd a legvégén elindulok a Gecko Touron, ahol versenykörülmények között próbálhatom ki a tanultakat.  
De emellett most épp egy érdekes projekten dolgozom. Az oroszok számára készítek egy csomagot, hogy népszerűsíthessem a magyar golfturizmust.

HG Mit értesz ezalatt a projekt alatt?

MM Négy állomásból álló golfversenyen gondolkozunk, amely Magyarország legjobb pályáit érintené április 4-11. között (Zala Springs, Balaton Golf, Hencse és a Pannónia Golf & Country Club) a helyi gasztrokultúra megismerésével együtt.

Ennek a részét képezné Zalacsányban - a Ryder Cup mintájára - egy barátságos mérkőzés Magyarország és Oroszország között, ahol egy különleges érmével gazdagodnának a győztes csapat tagjai. Az oroszok számára már elkészült egy csomag, és kidolgozás alatt van a magyar golfozók részére is az ajánlat, hogy ők is átélhessék ezt a különleges élményt.  Budapesten, pedig az Up & Down szolgálna helyszínéül az ünnepélyes eredményhirdetésnek. Annyit még elárulhatok, hogy csapat (texas, „four-ball best-ball”) és egyéni versenyt (stableford) is szervezünk a különböző helyszíneken, számos kategóriában.

Összesen 26 exkluzív díj talál majd gazdára. Várom az érdeklődést a részletekért!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés