Hangradarokat szereltek fel Párizsban: kiszűrik a hangoskodókat és még pénzt is hoznak



Párizs szűk utcái gyakran lesznek motorosbandák versenypályái, akik elviselhetetlen zajt okoznak. A városvezetés ezért idén ősszel új eszközöket szereltetett fel, melyek nem csak hallják, de látják is a hangoskodókat.

Párizsnak is vannak forgalmas útszakaszai, amiket motorosok és autósok is előszeretettel használnak arra, hogy lóerőiket fitogtassák. Ez különösen az éjszakai órákban, és lakott területen nagy probléma, amire sokáig nem sikerült megoldást találni. A városvezetés nemrég azonban kitalált valamit, ami sikerrel csökkentheti a zajszennyezést. Sőt: még bevételt is hozhat.

A szakemberek négy mikrofonnal rendelkező hangradarokat szereltek a lámpaoszlopokra, amik képesek meghatározni a hang eredetét. A berendezések rendkívül precízek, emellett a rendőrségi térfigyelőkkel is össze vannak kötve, így két bizonyíték is a hatóságok rendelkezésére áll. A városvezetők szerint a hangradarok nem csupán mérnek, adott esetben – a rendőrséggel való folyamatos kapcsolattartás miatt – büntetést is segítenek kiróni.

A készülékeket főleg Villeneuve-le-Roi településen szerelték fel. Összesen 40 berendezés hallgatja a közlekedőket, de a Reuters jelentése szerint tervben van, hogy más helyekre is kihelyezik a radarokat. Franciaországban egyébként most létezik olyan jogszabály, amely korlátozza a járművek zaját, de az sok esetben hatástalan.

A radarok egyelőre próbaüzemmódban mennek, bírságot pedig senki nem kapott, és egy ideig nem is fog. A kormány kétéves tesztidőszakot tervez, hogy a technológiát kiismerjék, illetve, hogy meghatározzák azokat a zajszinteket, amiknél már nem elegendő a figyelmeztetés. Ezzel párhuzamosan egy új törvényjavaslat is született, melynek elfogadása most ősszel várható. A törvény teszi lehetővé többek közt azt is, hogy a hangokat rögzíteni lehessen.

hvg.hu


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés