Klímaváltozás miatt tűnhetett el a víz a Mars felszínéről



A marsi tavak és folyók vize 3,5 milliárd éve párolgott el – állapította meg egy friss amerikai tanulmány.

A tudósok hosszú évtizedek óta dolgoznak azon, hogy minél többet tudjunk meg a "szomszédunkról", a Marsról. A kutatások talán egyik legfontosabb kérdése (az élet utáni keresgélés mellett), hogy volt-e víz a Marson, ha igen, akkor mikor és pontosan mi történt vele.

Májusban kiderült, már sejtik a tudósok, hová tűnt a Mars felszínéről az összes víz és az élet, és szinte az is biztos, hogy komplett tórendszer volt egykor a bolygó felszínén. Most egy újabb fontos kutatási eredmény született, ami hozzájárulhat a Mars megismeréséhez.

A Curiosity Mars-járó nemrég a vörös bolygón található Gale-kráter üledékét vizsgálta. A fedélzeti lézere segítségével 3,3 - 3,7 milliárd éves kőzetmintákat párologtatott el, hogy megnézze, pontosan milyen összetételük van. Az adatokat vizsgálva pedig érdekes megállapítást tettek a tudósok.

A Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) William Rapin vezette kutatócsoportja szerint a szulfátok nagy koncentrációja arra utal, hogy az éghajlat sokkal szárazabb volt, mint a Curiosity által elemzett régebbi kőzetek esetében. Az erősen kalcium-szulfátos kőzeteket egy 150 méteres függőleges falon találta a szonda. Mellette egy vékonyabb rétegben erős magnézium-szulfát-koncentrációt is talált, ami intenzív párolgásra utal.

A Curiosity egyik feladata az volt, hogy feltárja, hogy tűnhetett el a víz a vörös bolygó felszínéről. A tudósok szerint ezek a vegyületek olyan időszakra utalnak, amikor a krátertó vize nagyon sós lehetett, valószínűleg az erős párolgás miatt. "Az analízisek megerősítik a korábbi műholdas megfigyeléseket, melyek szerint a Marson nagyjából 3,5 milliárd éve klímaváltozás ment végbe, erős szárazságot hozva" – magyarázták a kutatók.

A Curiosity folytatja a Gale-kráter feltárást, megvizsgálja a fiatalabb kőzeteket is, hogy további adatokkal szolgáljon a marsi víz eltűnéséről.

MTI

Versenynaptár



banner ugynoksegi v2 260px


zsirafmagazin hg re

 

joga ipaper header

Keresés