Jon Rahm duplázása Madridban



Cservák László írása

Szombat délután, a harmadik kört követően az első helyezett Jon Rahm ötütéses előnye birtokában a következő nyilatkozatot adta:

„Nem voltam még hasonló helyzetben. Eddig vagy nem álltam az élen, vagy holtversenyben osztoztunk az első helyen, esetleg egy ütéssel vezettem. Ez egy teljesen új helyzet, kíváncsian várom, hogy tudom majd kezelni!”

Rögtön meg is adhatjuk a választ: nagyon jól tudta kezelni! És bármennyire is új volt a számára, úgy gondolom, amennyire teher lehet vezetni egy versenyen, és érezni az üldözők “lihegését”, ekkora előny már komoly nyugalmat is biztosíthat.

Mint ahogy biztosított is. Persze továbbra is jól kell ütni a labdát, elkerülni a kétes helyzeteket, és újabb ütések megspórolásával haladni a 18-as lyuk felé. Röviden elmondva ennyi történt ezen a vasárnapon Madridban, a Mutuactivos versenyén.

Az időjárás továbbra is kedvezően alakult, talán a növekvő hőség jelentett egy kis megpróbáltatást a játékosok számára. Erre utal, hogy megragadták azokat a lehetőségeket, amikor pár percet árnyékban tölthettek...

Rahm három par után a 4. lyukon egy eagle-lel tovább növelte előnyét, majd fordulás előtt csinált még két birdie-t, összesen mínusz 21-re állt. Eközben a többiek váltott sikerrel szerepeltek, egyikük sem tudott “az üldöző” szerepében föltűnni. Kezdetben Del Val foglalta el a második helyet, mégpedig elég stabilan, noha tőle lehetett ezt legkevésbé elvárni. Igaz, ő előbb egy bogey-val rontott a helyzetén, de hamarosan három birdie-vel is javított (-14!). A hangokból, üdvözlésekből azt vettem ki, hogy a közönség legnagyobb kedvence Rafa Cabrera Bello volt, neki az első 12 lyukon nem sikerült semennyit sem javítania, továbbra is -12 szerepelt a neve mellett. Adri Arnaus két birdie-vel -12-re javított, és a dán Joachim B.Hansen javított még -12-re.

Szóval, ha már elveszett az izgalom lehetősége, azért kezdhettünk drukkolni, hogy Rahm akkor legalább verjen vagy 10 ütést a mezőnyre! A legnagyobb különbség -23-as állásnál volt köztük, akkor viszont a 13-as lyukon Rafa megszerezte első birdie-jét, és elindult Rahm után. Az utolsó 6 szakaszból ötöt is birdie-vel teljesített, mínusz 17-tel zárt, ami a második helyet jelentette számára! A viszonylag ismeretlen Samuel Del Val fordulás után nem tudta tartani a lépést Cabrera Belloval, csak egy birdie-t tudott hozzátenni az előzőekhez, viszont nem is rontott. Ez a várakozáson felüli teljesítmény az önálló harmadik helyhez lett elég!

Adri Arnaus a napot 1 bogeyval és 4 birdie-vel teljesítette, -13-mal végzett, ami a negyedik helyhez volt csak elég. A dán Jeff Winther 63-mas körrel (-8) parádésan hajrázott, szintén -13-mal zárt. A szintén dán Joachim B.Hansen volt a harmadik játékos, aki 13 ütést megspórolva végzett a versenyen, így hárman osztoztak a negyedik helyen. Érdekes helyzet, hogy az első 3 helyezett spanyol nemzetiségű, a megosztott negyedik helyen egy újabb spanyol, valamint két dán golfozó végzett.

Nehogy kimaradjon a legfontosabb: Rahm ugyan egy bogeyval visszaesett -22-re, így is 5 ütés előnnyel nyerte a versenyt.



Jon Rahm többnyire Amerikában játszik, ez az egyik “oka”, hogy “csak” ötödik győzelmét aratta a European Touron. A 24 éves játékosnak ez 39. próbálkozására sikerült, az előző “leggyorsabb” spanyol a felejthetetlen Seve Ballesteros volt, neki az ötödik diadal a 49. próbálkozásra jött össze. Nem akármilyen örökség! 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
7
8
9
11
14
15
16
18
21
22
24
25
27
28
29
30
31



banner ugynoksegi v2 260px


zsirafmagazin hg re

 

joga ipaper header

Keresés