29. nap: Az Ősi Világ Végén




Utolsó nap zarándokként, az utolsó séta.

Este ismét összegyűltünk mindannyian, akik a mai napot már Finesterre, legvégső szikláin, az óceán partján, a “Világ Végén” akarjuk tölteni. A vacsora nagyon felszabadult és ünnepélyes hangulatban telt. Az utolsó esténk zarándokként, együtt és másnap véget ér a nagy menetelés. Tósztokat, köszöntéseket mondtunk egymás zarándoklata tiszteletére, rengeteget koccintottunk a másik egészségére. Mintha itt, a hegy tetején már célba értünk volna, legalább is így éreztük.

A sok vino tinto és csupito, megtette hatását, kicsit spiccesen, izgatottságom ellenére, hamar álomra szenderültem.

Reggel a kakasokat megelőzve, ébredtem, sötét pirkadat kísérte, kezdeti lépéseimet az utolsó utamon, végcélom Finesterre felé. Az ösvény hosszan, 15 km-en keresztül, hegyek lankásabb lejtőin, fenyves és eukaliptusz rengetegen át vezetett. Kellemes, hajnali párától átitatott erdők aromájától illatozó úton haladtam, boldogan, mosolygósan.

Ahogy csökkent a magasság, úgy hagytam magam mögött a modern “ szélmalmokat”, hegyi patakokat, tehenekkel teli legelőket. A nap is előbújt, majd az óceán felől érkező, vízzel teli, sötétkék, bálna zerű felhők sötétítették el az eget. A szél néha kifújt belőlük egy kis permetszerű esőt, de komoly csapadéktól nem kellett tartani. Élveztem az utolsó utat, figyeltem mindenre, amire csak tudtam, szerettem volna mélyen az emlékeimbe vésni ezt, a végső szakaszt.



Közben gondolataim, folyamatosan a megtett út emlékein és hosszán járt. Elképzelni sem tudom, hogy voltam erre a majd 900 km-re képes, milyen erő hajtott és töltött fel nap mint nap. Majd sűrűn pörögtek az emlékek, az elkevert táskám Párizsban, az első nap meglepődése, a gyönyörű városok, festői környezet, megérkezés Santiago-ba, mint egy széles folyó, ömlött végig az agyamon. Mennyi emlék, milyen rövid idő alatt. Időm sem volt még megemészteni. Mint egy mohó, éhes kutya, döntöttem magamba az újdonságokat, ingereket, képeket, emlékeket.




Aztán, egyszer csak az út bal oldalán, még messzi távolban, de jól kivehetően feltűnt az óceán. Az Óceán! Hirtelen minden amiről eddig elmélkedtem, elillant, gyermeki örömmel, újongtam hangosan, mikor megláttam, és már nem délibáb ami lebeg az lelki szemeim előtt, nemsokára elérem. Azért egy kicsit, mégis sokára volt. Az a kis kép, amit engedett a táj, legközelebb két óra séta után jelent meg ismét, addig erdők sűrűje rejtette előlem.

Legközelebb viszont közel, szinte érintésnyire tőlem tűnt fel. Már nem csak a horizont jelezte a nagy kék víztömeget, hanem csodálatosan csipkézett, sziklás partjai is láthatóvá váltak.

Csodálatos látvány, földönkívüli öröm lett rajtam úrrá, pár óra és megérkezem, arra a helyre, melyet már annyiszor elképzeltem. Ismét rám tört a nemsokára vége lesz ennek a zarándoklatnak érzés, de nem negatív értelemben. Melegség töltött el, tudtam nemsokára odaérek, megérintem a null km mérföldkövet, leülök egy sziklára, és nézem az előttem elterülő messzeséget.

Délután kettőre értem be Finesterra városába, pezsgett az élet, tele volt turistával és érkező, vagy éppen távozó zarándokkal. Nem álltam meg a szállásomnál lerakni a táskám, végig akartam vinni az út végéig. Finesterra belvárosából még egy 2-3 km hosszú, kellemes emelkedő vezet el Faro de Finistra-ba, mely egy hatalmas természeti sziklás nyúlvány az óceánba.

Kellemes fizikai aktivitás a legutolsó km-ekre. Hajt az eddig megtett út, és a már lefelé tartó emberek sokasága. Látják hatalmas puttonyod, hetek alatt ropogósra sült arcod, tudják zarándok vagy. Mindenki kivétel nélkül, szurkol, ösztönöz. Buen Camino! Nincs sok hátra! Hajrá! Meglesz! Már csak ötszáz méter! Gyerünk! Mintha egy maraton utolsó métereinél a drukkoló tömeg támogatna, hogy beérj.




És eljött a pillanat, amikor meglátod az egyre közeledő világító tornyot, a domb tetején álló épületet, a hatalmas kőkeresztet, tudod megérkeztél.
Itt vagy, nincs tovább. Eljött a “Világ Vége” és mily festői, mily lenyűgöző!

Elsétálsz a félsziget legvégébe, leülsz egy sziklára, nézed a végtelent. Kitudja meddig. Élvezed a jelent, a múltat és a jövőt egyszerre. Megnyílik egy dimenzió az agyadban, fellegekben jársz, majd elöntenek az érzelmek, hátranézel és átéled újra az eltelt 900 km-et.



Könnyezel, mosolyogsz, nevetsz és újongsz. Nem hiszed el, nem fogod fel, hogy mindez veled történt meg! Aztán csönd. Hallgatod a víz morajlását a sirályok rikácsolását, és csak nézel a messzi távolba.

Mikor újra magadhoz térsz, ismét a jelenbe, elönt a hála. Hálás vagy mindennek és mindenkinek, aki veled volt, segített, támogatott, szurkolt, vagy éppen gáncsolt. Hálás vagy a saját lelkednek, testednek, kitartásodnak, mely engedte, hogy végig csináld épen, egészségesen.

Egy út most véget ért, egy másik pedig csak most kezdődik, de ez a rengeteg tapasztalás, emlék, élmény és szeretett, új emberré épített, mely készen áll a jövő kihívásaira.

Új emberré, aki megtanult a jelenben élni, a természet hangjára hallgatni, és meglátni minden élőlényben a szépet, az erőt és az értéket.


(Jóga van tudni)

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
17
24


banner ugynoksegi v2 260px

20190516hg juniusi


zsirafmagazin hg re

 

joga ipaper header

Keresés