„Kevésen múlt, de elégedett vagyok”



Az orosz származású, de hazánkban élő Morozova Sofya – Jaczkovics Emmához hasonlóan – eredményes nemzetközi tornát teljesített a Szerb Nyílt Bajnokságon. Szoros házi csatát vívott a győzelemért honfitársával, az orosz bajnoknővel, Ekaterina Malakhovaval. Csupán az 54., azaz az utolsó lyuk döntött riválisa javára. Mint mondta, igencsak meglepte az eredmény.

„A győzelem nem volt elvárás magammal szemben. Előre aláírtam volna a második helyet, de ilyen hajrá után (6 ütés hátrányt dolgozott le, sőt egy szakaszig vezetett is, a szerk.!) sajnálom, hogy ilyen kevésen múlt. Az egyik szakaszon (par 4-esen) szerencsém is volt, hiszen 99 méterről ütöttem eagle-t, míg az utolsó lyukon (9. szakasz) már éreztem a nyomást. A szakasz eléggé szűk, jobb és baloldalon „out of bounds” volt, azonban a biztonsági játék szóba sem jöhetett, de sajnos rosszul jöttem ki belőle.

Mindent egybevetve elégedett vagyok az ezüstéremmel. Jól ment a putt, a vasak sem voltak rosszak. Ami a szezon további részét illeti, bizakodó vagyok.
 


Természetesen Jaczkovics Emmáról is megkérdeztük, akivel az utolsó két napon egy flightban volt:

„Ügyes és tehetséges! Nagyon szépeket ütött, és a társaságát is nagyon élveztem. Pénteken még láttam rajta, hogy izgul, az utolsó napra pedig már nyoma sem volt, ami a score-ban is megmutatkozott. Nagyon jó volt látni apukájával, aki caddyként biztatta és segítette Emmát. Jó párost alkottak!”




(képek, videó: Golf Association of Serbia)

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
5
8
12
13
19
20
22
26
27
28



banner ugynoksegi v2 260px

20190516hg feleves


zsirafmagazin hg re

 

joga ipaper header

Keresés