Az utolsó forduló dönt szinte mindenről

 

Óriási drámákat tartogat a Footgolf Match Play League utolsó fordulója. A nyolcadik játékhét után Balán Zoltán már biztosan megnyerte a C ligát, de több a nyitott, mint a megválaszolt kérdés. A pénteken kezdődő utolsó körben olyan ki-ki meccseket bonyolítanak, aminek eredménye bajnoki címekről és feljutó helyekről dönt majd.
 
A liga
Az utolsó előtti forduló sem törte meg Podusil György jó szériáját, most sem talált ugyanis legyőzőre. Balázsi Csaba ugyan ráijesztett klubtársára, négy szakasz után másodszor is vezetett (1-2), de a hetes után már Podusil volt fórban (3-2). A tizenegyes szakaszt követően hárommal meglógott, amiből egyet még faragott Balázsi, de a hátralévő öt szakaszon ikszeltek, azaz már nem változott az állás.
 
 

Bacskai Bence Mayer Zoltán legyőzésével tartotta életben bajnoki címről szőtt álmait. Féltávig korántsem tűnt úgy, hogy sima Bacskai sikerről írhatunk majd, Mayer ugyanis 1-0-ra és 3-2-re is vezetett, igaz, a kilences után 3-3 volt az állás. Utána viszont csak Bacskai tudott kevesebb rúgásból szakaszt befejezni, ez pedig egyértelműen irányába billentette a mérleg nyelvét. Az utolsó fordulóban Podusil és Bacskai egymással mérkőzik, a győztesé lesz a bajnoki cím.

 
 

Az első két hely már elkelt, de a dobogóért nagy a harc. Gelencsér Gábor és Papp Péter is ezért küzdött egymás elleni, igen változatos derbijükön. Nyerve a harmadik lyukat, Gelencsér jutott először előnyhöz, amit Papp azonnal egalizált, majd a hetes után már 3-1-re vezetett. Gelencsér a játék felénél öt szakaszt hozott és 6-3-ra ellépett. Papp későn hajrázott, az utolsó két szakaszt tudta megnyerni, amikorra már eldőlt a találkozó.

 

Cziffra Zoltán erős kezdésének köszönhetően győzte le Albert Lászlót. Hat etap után már 4-1-re vezetett, majd tovább növelve fórját, öttel a vége előtt már néggyel (6-2) vezetett. Mivel a 14-esen és 15-ösön remiztek, már behozhatatlanná vált Cziffra előnye.

 

A kizárás sorsára jutott Bogár Krisztián mellett Kókai Ferenc is búcsúzik az A ligától, a harmadik helyért folytatott harcban még az is előfordulhat, hogy négyes holtverseny lesz a következő, utolsó fordulót követően.

B liga
 

Megfogyatkozott a B liga, Kiss Gyula harmadszor nem tudott kiállni, a szintén kizárt Sain Antal mellett így ők ketten a liga kiesői.

Bőhm Zoltán nyolcadik körös sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy jól kapta el a rajtot Csatári Zoltán ellen, hat lyuk után ugyanis már 3-1-re vezetett. Utóbbi csak a tizenötösön tudott újra szakaszt nyerni, amikorra már 7-1-volt Bőhm előnye, azaz már tét nélkülivé vált a befejező pár szakasz.
 
 

Sokáig nyitott volt Bodócs András és Érchegyi Csaba balatoni összecsapása. Bodócs vezetett már az első szakasz után, Érchegyi fordított, majd ismét Bodócs következett. 4-3-as Bodócs vezetésnél a tizenkettesen András hole in one-t rúgott, kettővel ellépett és onnan már csak ő nyert szakaszt.

 

Igazán izgalmas lesz így a végjáték az első helyért és a szintén feljutó második pozícióért. Bőhm, Bodócs és a most pihenő Ujszászi Balázs is 4-2-vel áll az élen, a záró körben Bőhm Ujszászival meccsel, Bodócs pedig Zakar Jánossal. Érchegyi meccs nélkül, Csatári Nagy Balázs esetleges legyőzésével módosíthatja eredményét 4-3-ra, ami akár egy izgalmas harcot ígérhet a második helyért, ha az éllovasok közül kettő is hibázik.

A forduló harmadik csoportbeli találkozóján Pap Ferenc magabiztos győzelmet aratott Zakar János felett. Már az elején magához ragadta a kezdeményezést (öt szakasz után 4-0-ra vezetett). Zakar még időben kapcsolt, féltávig két lyukat nyert, de közelebb nem férkőzött (6-2). Mivel többször nem tudott kevesebb strigulát behúzni a score kártyán saját neve mellé, hamar véget ért a meccs érdemi része.

 
C liga
 
Balán Zoltán megnyerte a C ligát. Rigó Zsolt nem állt ki ellene, ezzel maradt száz százalékos. Ugyan Hinora Ferenc utolérhetné, de egymás elleni meccsük értelemszerűen Balánnak sikerült jobban, ezért őt már nem előzheti meg. Széll Csaba viszont biztosan búcsúzik, mivel harmadik ki nem állása a kizárást vonta maga után. Balán mögött nagy a tülekedés a második helyért. Hinorán kívül Szabó László és Biró László is odaérhet még. Az utolsó körben Szabó Molnár Attilával mérkőzik, míg Hinora Biróval. Még az is előfordulhat − egy esetleges Szabó és Biró győzelem esetén −, hogy hármas holtverseny lesz az ezüstaspiránsok között.
Szabó László jól sikerült hajrájának köszönheti Lévai Richárd felett aratott sikerét. Igaz, jól is kezdett, az első nyolc után már 3-0-ra vezetett, de a meccs utolsó harmada előtt Lévai feljött egyre (4-3), de a végjátékban csak Szabó tudott szakaszt nyerni.
 
 

Biró László csupán eggyel volt jobb Nagy Gabesznál, de a meccs óriási csatát hozott. Nagy ugyan 1-0-ra és 2-1-re is vezetett, a hetesen azonban már Biró állt jobban (3-2). A tizennégyes lyuk után úgy tűnt, hamar vége lehet a derbinek, ugyanis már 7-3-ra ellépett Biró. Az utolsó négyet megnyerve azonban Nagy egyenlített, jöhetett a playoff. Ott az elsőt Biró játszotta meg jobban, és mivel a többin nem született döntés, 8-7-re behúzta az ezüstéremért folytatott harcban számára igen nagy téttel bíró találkozót.

 
D liga
 

Cziráki Csaba jó rajtjával magabiztos előnyre tett szert már az elején Steigler Ferenc ellen. Hat lyuk után 6-1-re, kilenc után 6-1-re, tizenkettő után 8-1-re vezetett, ami egyet jelentett azzal, a különbség már nem volt ledolgozható a hátralévő szakaszokon.

 

Cziráki Steigler legyőzésével második helyét már bebiztosította, elsősége nélküle dől majd el az utolsó körben. Amennyiben Dreilinger Nándor győzni tud Steigler ellen, akkor Cziráki és Dreilinger mérlege megegyezik majd, de utóbbi kétszer is legyőzte Czirákit, aki egyszer nyert Dreilinger ellen a hatfordulós ligában.

 

kilencedik forduló pénteken kezdődik.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés