Rózsa Csilla útban a CUT-ba

Nagyszerű pénteki játék 70-es körrel

(Kép: Rózsa Csilla Facebook)

Lajtai-Rózsa Csilla versenye tovább folytatódott Palm Springsben, az LPGA kvalifikációs tornájának első állomásán. A bíztató első nap +1-es eredménye után, amit a Palmeren ért el, a verseny második napján, jó szokásához híven javított és par-hoz képest kettővel kevesebb ütésből teljesítette a Gary Player 18 szakaszát, így a 340 fős táblázaton jelentősen előrelépve a T 30. helyen hajthatta álomra a fejét.

Első számú profi golfozónk, helyi idő szerint 11:45-kor ütött el az 1-es elütőről az alabamai, Janie Jackson és az angol, Melissa Siviter társaságában, akik szintén +1-es score-ral zárták a nyitó kört. Csicsi ambícióinak megfelelően rögtön bekezdett és az egyes szakaszon birdie-vel jelezte, hogy nem csak napozni érkezett a sivatagi Palm Springsbe. A maradék 8 szakaszon még 3 birdie (4.,6., 7. szakasz) és két bogey (5., 8.) került fel a score-kártyájára a par-ok mellett, így egy nagyszerű -2-es score-ral fordult a pálya hátsó részére. Csicsi a második kilencen is folyamatosan koncentrált és kontrolált játékot mutatott be, így a szakaszokat csupa par-ra teljesítve -2-es score-ral zárta a napot.

Összesítésben 143 ütéssel (73, 70), -1-es eredménnyel a T 30. helyen áll, így viszonylag nyugodtan várhatja a torna harmadik napját, ami után CUT-ra kerül sor és a legjobb 130 versenyző jut az utolsó napra, amelyet Dinah Shore pályán rendeznek majd a kiírás szerint.

De előtte vár még ránk a harmadik kör szintén a Dinah-n. Lajtai-Rózsa Csilla helyi idő szerint, 8:25-kor kezd a hawaii Kristina Merkle (142: 66, 76) és a svéd, Elin Arvidsson (142: 70, 72) társaságában. Érdekes lesz majd látni Csicsi, hogyan teljesít hozzájuk képest, hiszen például a svédek kiválósága, Kristina Merkle az első napot még az élen zárta 66-tal.

A 19 éves magyar profi golfozónk tehát sikeres napot zárt, kiegyensúlyozott játéka igazán komoly bizakodásra adhat okot a folytatást illetően. Rózsa teljesítményére természetesen caddy-je Dan Maringer is jó hatással van, aki ott van Csilla mellett.

EREDMÉNYEK


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés