Konferencia a golf fejlesztéséért

Tringer László a PGA worshopról

A tavaly Bulgáriában megrendezett Teams Shield Championship négy napos versenye idén Magyarországon talált otthonra, ennek keretében pedig a PGA Europe szervezett workshopot hétfőn a herceghalmi Abacus Hotelben – árulta el Tringer László megkeresésünkre.

A húsz perces előadásokból álló konferencia célja az volt, hogy a hallgatók olyan gyakorlati kérdésekben kapjanak útmutatást a nemzetközi módszerekről, amelyeket aztán a golf fejlesztése és az ifjúsági kérdések terén is kamatoztatni tudnak. Az előadásokon szép számmal voltak jelen külföldi vendégek is, de a legtöbben a PGA Hungary-től éreztek. A magyar szakma részéről Tringer László mellett Makszin Áron, Csikós Gábor, Szalma László, Böndicz Gergő, Damien McPherson és Buday Zsolt foglalt helyet a hallgatóságban.

Az előadások változatos témákba engedtek betekintést, bár Tringer László leszögezte, hogy a nemzetközi módszerek nagy részét már a hazai szakmai is ismeri.

Újdonságot jelentett a francia Stéphanie Bachoz előadása, aki a saját példáján keresztül mutatta be, miért érdemes kisebb gyakorlóterületekben és range-ekben gondolkozni a golf népszerűsítése során. Bachoz és kollégái saját maguk építették golflétesítményeket, 10-40000 euróból, melyek aztán sikeresen vonzottak be új golfozókat.

Tringer kiemelte még Tony Bennett megnyitó előadását és Jonathan Mannie gondolatait, aki arról beszélt, milyen nehéz egy junior korú játékosból profit nevelni. A spanyol Jesús Rodriguez a mentalitás kérdését fejtette ki előadásában. Arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy fontos ismerni a más nemzetiségű játékosok gondolkodásmódját, amely kultúránként eltérő lehet. Az edzőnek rá kell hangolódnia játékosára, máshogy kell hozzáállni például egy német és máshogy egy spanyol golfozó fejlesztéséhez.

A konferencián elhangzott, mi történik, amikor egy játékos a junior közegből átlép a profiba. Előbbiben még működik a csapatszellem a válogatott révén, utóbbi esetében azonban ez megszűnik, az egyéni teljesítmény lesz a mérvadó. Tringer László kiemelte, hogy mi magyarok ebben iránymutatóak lehetünk, hiszen nemrég alakult meg a profi válogatottunk, ahol a csaptszellem a közös edzések és összetartások révén fenntartható.

A magyar képzés elmondása szerint amúgy is nagyon jó helyzetben van jelenleg. Folyamatosan ellenőrzik a képzési anyagokat és az oktatási struktúrát, melynek végén tavaszra egy két éve tartó folyamat érhet be. Így a PGA Hungary képzése jövőre a 2. legerősebb, ezüst fokozatú kategóriába kerülhet. 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés