Egy lépéssel közelebb az álomhoz

A szemtelenül fiatal, mindössze 20 éves nagybajomi lány 8 évvel ezelőtt szeretett bele a golfba (előtte több sportba is belekóstolt már, úszott, lovagolt, jazzbalettot tanult és a röplabdázásban is kipróbálta magát), és elhatározta, hogy elkezd komolyabban foglalkozni ezzel a sportággal. Számos versenyt megnyert már – eredményei magukért beszélnek, 2012-es terveiről valamint új, felelős posztjáról azonban maga Virág mesélt nekünk.

A szemtelenül fiatal, mindössze 20 éves nagybajomi lány 8 évvel ezelőtt szeretett bele a golfba (előtte több sportba is belekóstolt már, úszott, lovagolt, jazzbalettot tanult és a röplabdázásban is kipróbálta magát), és elhatározta, hogy elkezd komolyabban foglalkozni ezzel a sportággal. Számos versenyt megnyert már – eredményei magukért beszélnek, 2012-es terveiről valamint új, felelős posztjáról azonban maga Virág mesélt nekünk.

Az, hogy mivel szeretne foglalkozni, már 2-3 évvel ezelőtt megfogalmazódott benne. Legnagyobb álma, hogy golfoktató lehessen, ahogyan ő fogalmazott: „egyszer majd eljön ez a pillanat is.”  Fontosnak tartja, hogy minél több emberrel megismertesse ezt a sportot, hogy növekedjen a hazai golfozók száma. Egyelőre amatőr versenyzőként aposztrofálja magát, ám nemrég kiderült, ez évtől valami egészen újba fog belekezdeni, ugyanis nem másnak, mint az Európa szerte ismert edzőnek, Damian MacPherson-nak lesz az asszisztense Tatán, ezzel pedig az „első lépcsőfokot meglépi” és közelebb kerül álmaihoz.

A tatai Old Lake Golf Club igazgatójával jól megértik egymást, óriási lehetőségnek tartja azt, hogy a tapasztalt edző mellett tanulhatja meg a golfoktatást -  ez már eleve megkönnyíti azt, hogy a közös munka gyümölcsöző legyen. Feladata lesz – főként - a junior oktatásba besegíteni, valamint golf kóstoltatókon is részt fog venni Tatán. Virágnak még a következő hónapokban (február-március) hivatalosan is le kell adnia az amatőr státuszt, így előre láthatóan ezt követően fogja betölteni asszisztensi szerepkörét.

A fiatal tehetséget idei golfos céljairól is kérdeztük. Megosztotta velünk, hogy Damian most jött haza külföldről, majd együtt beszélik meg a versenytervet, de mindenképpen szeretne magyar profi megmérettetéseken indulni, valamint a tatai klub segíteni fogja őt abban, hogy ismereteit fejlessze egy golfpálya működéséről, menedzsmentjéről és a versenyszervezésről. Mindezek mellett fontosnak tartja, hogy fejlessze játéktudását Damian által, erre sok időt is fog áldozni, hiszen tudja jól, hogy állandóan növelni kell a meglévő tudásunkat és fontos új ismereteket szerezni. A céltudatos lány a golfra szeretné alapozni az életét és az ehhez szükséges tudnivalók megszerzése és elmélyítése érdekében gyarapítja tudását Damian továbbképzésein, amiket az akadémiáján dolgozó edzőknek tart, valamint a vele folytatott, személyes konzultációk alkalmával.
A tanulás témánál maradva Virág elmesélte, hogy nemsokára érettségizik, emiatt kevesebb ideje jut sajnos a sportolásra. Nem szeretné ugyanis, hogy a tanulás rovására menjen, de azért nem hanyagolta el a mozgást sem, télen úszni jár és fitnesztermekbe, valamint a range-re és az edzésekre is szakít időt – hetente 3-4 alkalommal sikerült ezt megoldania. Érettségi után pedig a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának golfoktatói kurzusába szeretne belekezdeni. Az érettségihez és az új kihívásokhoz sok szerencsét és kitartást kívánunk Neki!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés