Új caddy, új remények

Nagyon úgy tűnik, hogy a korábbi világelső golfozó nem bíz semmit sem a véletlenre, és egyértelműen komoly szándékai vannak a jövőjét illetően. Pár napja jelentette be, hogy a fiatal tehetség, Dustin Johnson ex-segítőjét fogja a továbbiakban alkalmazni a pályán. Valóban a jó caddyn áll vagy bukik az egész?

Tiger Woods mellett ezentúl Joe LaCavát láthatjuk majd a green-en, aki igyekszik majd minden eddigi tudását és tapasztalatát latba vetni, hogy az amerikai hű támasza legyen a megmérettetéseken. LaCava nem akarta elsietni a dolgot, ezért alaposan számításba vett minden eshetőséget, és hosszas mérlegelés után döntött Tiger mellett. Az már más kérdés, hogy mire lesznek képesek együtt annak tudatában, hogy Woods 2008 óta egyetlen versenyen sem tudott a dobogó legfelső fokára állni. Talán, majd most.

A volt világelső nagyon bizakodó a jövőjét illetően, és úgy véli, új caddyjével elérhet olyan célokat, amiket annak idején álmodott meg, amikor még ment neki a szekér. Az üggyel kapcsolatban így nyilatkozott: „Joe egy szenzációs caddy, és már sok éve ismerem. Személyesen is láttam, milyen nagyszerű munkát végzett Freddie-vel (Couples). Már nagyon várom, hogy együtt dolgozhassunk.”

LaCava egyébként éveken át volt Couples hű segítője a pályán, kapcsolatuk igazi barátsággá alakult át ez idő alatt. Viszonyuknak nyáron lett vége, amikor Johnson új caddy után keresgélt, Couples naptárában pedig drasztikusan csökkentek le a versenyek, egészségi állapota miatt.

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés