Meghúzta a nadrágját

A Magyar Nyílt Bajnokságon szinte alig volt olyan külföldi játékos, aki caddie nélkül lépett volna pályára. Erre a három napra a magyar segítőszám is megnőtt, és olyan játékosokkal is ment egy-egy caddie, akiket még nem nagyon láthattunk a pályán segítővel játszani.

A Magyar Nyílt Bajnokságon szinte alig volt olyan külföldi játékos, aki caddie nélkül lépett volna pályára. Erre a három napra a magyar segítőszám is megnőtt, és olyan játékosokkal is ment egy-egy caddie, akiket még nem nagyon láthattunk a pályán segítővel játszani. Még mielőtt bemutatjuk a játékosból lett segítőket, egy héttel korábbi eseményre tennénk kitérőt. A helyszín Balatonudvari, a játékos Madaras Katalin. Feltűnik azonban mellette egy szemtelenül fiatal, mosolygós kisfiú, akiről néhány másodperc múlva kiderül, hogy Kati unokája ő, a kis Soma. A beszélgetés során azt is megtudjuk: előző nap még a nagymama segítette unokája játékát, aztán annyira jól ment a közös munka, hogy másnap helycserés támadással folytatódott a sorozat. A nem mindennap eseményről beszélgettünk nagymamával és unokával.

„Nem mindennapi eseményben volt részem a Balaton Golf Kupa III. fordulóján, a kis unokám, Soma kísért engem. Neki egyébként előző napon volt egy versenye, ahol életében először éles körülmények között mérettette meg magát. Nagyon büszke vagyok rá, hiszen kategóriájában a 14 induló a hetedik helyen végzett. A versenyen én voltam a kísérője, és a végén azt mondta, hogy nem hagyhatja ki ő sem ezt a feladatot, és másnap ő kísérne engem.” – meséli büszkén Madaras Katalin, akit természetesen a közös élményekről is faggattunk:

„Próbáltam végig jól játszani, hogy az unokám büszke lehessen rám! Szívesen játszom, de a saját eredményeimet már nagyon nehéz túlszárnyalnom. Persze ez a verseny azért volt külön élmény volt, mert az unokám végigkísérte a játékomat Udvariban. A pálya egyébként csodálatos és nagyon örültem annak, hogy Kovácsné Földesi Katalinnal kerültem egy flightba, aki szerintem élete egyik legjobbját játszotta azon a napon.” – tette hozzá Madaras, aki a balatoni verseny után nem pihent, hiszen a cseh PGA Tour egyik helyszínére látogatott, ahol világsztárok után játszhatott egy igen erős mezőnyben, és ahol a legeredményesebb hölgyként sikerült behúznia a 18 szakaszt, úgyhogy hamarosan következik a folytatás.

Előtte azonban megkérdeztük Gergely Somát is, aki élete első versenye után élete első interjúján is átesett.

Miben segített neked a nagymamád?
Állandóan figyelmeztetett, ha esetleg rosszul álltam oda az ütéshez és ilyenkor meghúzta a nadrágomat. Akkor tudtam, hogy javítanom kell, ez pedig nagy segítséget jelentett. Ezen kívül ő tolta a bagemet, ami könnyebbség volt számomra, az utolsó két szakaszra nagyon elfáradtam.

Hogy érezted magad szombaton?
Igaz, hogy a mamám engem 9 szakaszon kísért, én pedig 18-on őt, de közel sem fáradtam el annyira, mint az előző napon. Nagyon élveztem a szombati napot is, sokat segítettünk egymásnak. Az ő versenyén én toltam végig a bag-jét, kísértem a pályán. Számomra ez is éppen akkora örömet okozott, mintha én játszottam volna.

Vannak a közeljövőre nézve golfos terveid?
Igen. Nagyon szeretnék elindulni a Kids Tour következő állomásán, amit a Highlanden szerveznek. Már voltam fent a mamával és gyakorolhattam is a pályán.

Hogy készülsz a versenyekre?
Mivel én itt lakom a Balaton parton, ezért a Balatonudvari pályán szoktam gyakorolni. Általában minden nap kimegyek, és igyekszem minél többet gyakorolni. A kőbányás rész a kedvencem, mert szép a panorámája a Balatonra és nagyon tetszik benne, hogy a pálya azon szakasza egy kicsit elkanyarodik.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés