Izgalmas lesz az utolsó nap

A nagy meleg mellett az izgalmak sem maradtak el pénteken a Pannonia Golf & Country Clubban, ahol a második napon már többeknek is sikerült a mínusz score behúzása.

A nagy meleg mellett az izgalmak sem maradtak el pénteken a Pannonia Golf & Country Clubban, ahol a második napon már többeknek is sikerült a mínusz score behúzása.

Köztük is a legjobb volt Claas-Eric Borges, aki -6-os eredményével pályacsúcsot játszott és az összetett első helyen is az ő nevét jegyzik. Morozov Misa tudott javítani a második napon, -3-as körével pedig harcban van az első helyért. Bár kettejük előnye az utolsó napon döntő lehet, mégis izgalmas kérdés, hogy kinek sikerül behúznia az elsőséget. Ugyanilyen izgalmas lesz a harmadik hely sorsa is, melybe Németh Olivér is beleszólhat, hiszen az első nap után a másodikon is kiegyensúlyozott par játékot hozott, ami összesítésben sikert is jelenthet majd számára.

A hölgyek mezőnyében folytatódott az éllovasok küzdelme, ami azonban minket jobban érint az az, hogy Rózsa Csilla feljött a harmadik helyre, innen várhatja a szombati folytatást.

Szurkoljunk együtt a magyar játékosoknak, összefoglaló és interjúk a verseny után itt a Hungarian Golf portálon.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés