Hová tűnt Morozov Misa?

Mikhail Morozovról legutoljára akkor hallottunk, amikor nagyon szép játékkal nyerte meg a máriavölgyi pro-k versenyét. Misa azóta se pihen, országról országra, versenyről versenyre jár, és játszik szebbnél szebb score-okat. Előző versenyeiről most a Hungarian Golf portál olvasóinak számolt be a fiatal tehetség.

Mikhail Morozovról legutoljára akkor hallottunk, amikor nagyon szép játékkal nyerte meg a máriavölgyi pro-k versenyét. Misa azóta se pihen, országról országra, versenyről versenyre jár, és játszik szebbnél szebb score-okat. Előző versenyeiről most a Hungarian Golf portál olvasóinak számolt be a fiatal tehetség.

„A szezon első komolynak mondható megmérettetése Svédországban volt, május végén, Falkenbergben. A svédek alapjáraton nagyok kemény játékosok, de szerencsére tudtam hozni a score-jaimat. Az első két napon 73, 77 lett a 18 szakasz, annak ellenére, hogy hol esett, hol fújt a szél a pályán. A harmadik napra kicsit szétestem mentálisan és becsúszott egy 83-as eredmény, amivel így a 90 fős mezőnyben 40. lettem. A lényeg, hogy a cut-ba sikerült bejutni, nekem már azért megérte elmenni erre a versenyre.” – mondja mosolyogva Misa, akit éppen az egyik külföldi versenye előtt értünk el egy kis beszélgetésre.

„Ezután következett az Orosz Nyílt Bajnokság, Moszkvában, június végén. Két napi játék után saját magamat diszkvalifikáltam. Igazából az történt, hogy a második napon tudtam meg egy helyi szabályt, amit az első napon megszegtem. Rögtön szóltam a bírónak, és velem tartott az egyik barátom is, aki hasonló hibát vétett. A 71, 77-es eredményem így nem számított a végelszámolásban.” – avatott be minket Misa az orosz bajnokságon történtekbe.

„Portugáliában folytatódott a történet, ahol a Mens Amateur Team Championship versenyén játszhattunk, a Victoria Golf Clubban. A verseny eleje eléggé szenvedősre sikeredett, mert lebetegedtem, a gyakorlónapokon valószínűleg ételmérgezést kaptam. Ennek következtében az első két napon nem éreztem magam valami jól, ami a játékomon is meglátszott. 80, 79-es score után aztán jött a harmadik nap, amikor match play-ben kellett megmutatni tudásunkat, és addigra annyira lebetegedtem, hogy gyorsan el is vesztettem a meccsemet. Ez a veszteség nem hagyott nyugodni, próbáltam minél jobb formába hozni magam, ami szerencsére sikerült is, és a hátralevő két meccsemet meg is nyertem.” – meséli Morozov, aki számára sokkal nagyobb nyomás csapatban, csapatért játszani, hiszen ő tölti be a kapitány pozíciót.


„A portugál verseny végén minden percem ki volt számítva. 10-én megérkeztem haza, másnap pedig már indulhattam is Csehországba, ahol egy újabb háromnapos megmérettetés várt rám. Szerencsére sikeresen odaértem a gyakorlónapra, sikerült is megjátszanom a pályát. A három nap során aztán a következőképpen alakult az eredményem: 74, 68, 73. Egy nagyon hegyes pályáról beszélünk, sokat kellett mászni, de az idő kellemes volt, fújt a szél, de nem zavaróan, ahhoz viszont elég volt, hogy érdekesség tegye a versenyt. Nos, ilyen körülmények között lettem az ötödik helyezett a cseh versenyen.” – így Misa, aki mostanában minden versenyére egyedül jár.

A fiúnak egyébként nem csak a szezon eleje volt pörgős, a nyár hátralevő részében se lesz lehetősége unatkozni, ugyanis Németország, Ausztria, Kína, Olaszország és Törökország mellett Magyarországon is találkozhatunk majd vele. Hogy egészen pontosan hol és mikor? Ha a Hungarian Golf portált olvassák, megtudják!

Misának gratulálunk a szép eredményekhez, és továbbra is szurkolunk neki a hasonló score-okhoz!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés