Top tíz a cél

Még a 16-ot sem töltötte be, de már most a cseh golf egyik nagy reménysége lehet Simon Zach, aki idén második alkalommal teszteli a balatonudvari szakaszokat. A verseny kezdete előtt exkluzív interjút adott a Hungarian Golf portálnak:

Még a 16-ot sem töltötte be, de már most a cseh golf egyik nagy reménysége lehet Simon Zach, aki idén második alkalommal teszteli a balatonudvari szakaszokat. A verseny kezdete előtt exkluzív interjút adott a Hungarian Golf portálnak:

„Hat éves voltam, amikor először kimentem a golfpályára és azonnal megszerettem a sportot. Tavaly játszottam már a European Young Mastersen, de emellett részt vettem a fiúk csapatok bajnokságán is. Idén a szlovén nemzetközi férfi versenyen vettem részt, valamint ott voltam a németek nyílt bajnokságán is. A legbüszkébb talán arra vagyok, hogy a hazám nemzeti versenyén 65-öt (-7) játszottam, és ezzel az eredménnyel a versenynek otthont adó pálya csúcsát is beállítottam.” – meséli büszkén Simon, aki már nagyon várta, hogy ismét Balatonudvariba látogathasson, hiszen a pálya mellett nagyon tetszik neki az itteni időjárás, és persze a szép környezet.

A végére csak egy maradt hátra, de a csehek reménysége nagyon gyorsan letudta a választ. A célokkal kapcsolatban kérdeztük, amire csak ennyit válaszolt: szeretném, ha a csapatom és én is bekerülnénk a legjobb tízbe…

A European Young Masters 2011 versenye a mai napon a gyakorlónappal veszi kezdetét, de egész nap hozunk még érdekes interjúkat, éjszaka pedig jön az első próbatételről az összefoglaló. Annyit már előre tudunk: izgalmas verseny várható, hiszen tegnap egész este esett az eső a pályán és annak környékén, és a mai napra is jósoltak csapadékot a megmondók.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés