Simmes hullámvölgyben

A szeniorok után ismét magyar fiataloknak szurkolhattunk külföldi versenyen. Alexander Simmes már úgy jár az osztrák junior tour-ok helyszínére, mint a hazai profik között Hahn Roland Csehországba. A magyar fiatallal tartott a hétvégén Kővári Dániel is, akivel az első napon azonos eredménnyel fejezték be a 18 szakaszt.

A szeniorok után ismét magyar fiataloknak szurkolhattunk külföldi versenyen. Alexander Simmes már úgy jár az osztrák junior tour-ok helyszínére, mint a hazai profik között Hahn Roland Csehországba. A magyar fiatallal tartott a hétvégén Kővári Dániel is, akivel az első napon azonos eredménnyel fejezték be a 18 szakaszt.

Alexander újabb háromnapos versenye nem úgy sikerült, ahogy azt mi szerettük volna. Talán az ő elképzeléseit is alulmúlta a mostani verseny, de nem szégyelli bevallani: hullámvölgybe került játéka, amin mostantól gőzerővel próbál javítani.

„A pálya nagyon szép és jó volt, minden eddigi pályánál hosszabbak voltak a távolságok, amit az is megnehezített, hogy az első napon például szakadt az eső, és a szél is eléggé erősen fújt. Az első napra még nem is panaszkodom, de valahogy most nem jött össze a forma. Ezen a hétvégén minden rossz összejött. Először jött mondjuk egy rossz ütés, aztán arra egy elhibázott döntés, kis butaságok.” – meséli Alex, aki nincs megelégedve hétvégi játékával.

„Mondok egy példát: van egy rossz chip-ed, elkezdesz azon mérgelődni, és a következő ütésnél persze ez jár a fejedben. Megint ütsz egy rosszat és úszott a par-od. Erre még mondjuk puttolsz hármat, és máris ég a ház. A többit pedig már nem is mondom. Jelen pillanatban nem érzem magam jól a játékommal, olyan mintha egy üvegházban dobálóznék téglákkal.” – mondja teljesen őszintén játékáról Alexander.

A fiatal fiú szerint összejöhetett volna néhány birdie, de most még a szerencse sem volt vele. Edzőjével, Damian MacPhersonnal a hazaérkezés után beszélgettek a hosszújátékáról, ám a rövidjátékbeli hibák egyelőre még váratnak magukra. Alexander azonban nem pihenhet sokat, hamarosan újabb verseny jön, amire igyekszik alaposan felkészülni, az eredményekről pedig természetesen beszámolunk a Hungarian Golf portálon is.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés