Ismétlés a Young Mastersen?

Végérvényesen is célegyenesbe fordult a European Young Masters idei versenye, melyre a mai naptól folyamatosan érkeznek a külföldi országok résztvevő játékosai.

Végérvényesen is célegyenesbe fordult a European Young Masters idei versenye, melyre a mai naptól folyamatosan érkeznek a külföldi országok résztvevő játékosai. A 16 éven alattiak Európa-bajnoksága a héten kiemelt szerepet kap a fiatalok körében, hiszen aki még vagy már nem korosztálya a versenynek, vagy esetleg nem jutott be a keretbe, azok is körmüket rágva figyelik az eseményt, melynek elsősége bizony nagyon sokat ér.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ki lehet a befutó, mert bár tavaly is meg lehetett tenni a tippeket, itt azért fontos, hogy a három nap eredménye számít majd, nagyon sok új arcot is fogad idén a balatoni pálya, és lehet, hogy megint egy újonc viszi majd a hatalmas elismerést és a vele járó lehetőségeket.

A Hungarian Golf csapata idén is felvette a kapcsolatot a külföldi menőkkel, akik minden esetben hatalmas örömmel nyilatkoztak nekünk a verseny előtt. A lányok tavalyi menőjét már nem találhatjuk meg az indulók között, de Isabella helyett itt lesz Linnea Ström, akit 0,2-es HCP-vel neveztek a nagy megmérettetésre. A svédek legjobbja még soha nem járt Magyarországon, de a többiekkel együtt már izgatottan várja a balatoni érkezést:


A mez már ismerős, a lány tudását még nem ismerjük

„Négy évesen kezdtem el golfozni, és eddig a legnagyobb versenyem az Evian Masters Juniors Cup volt, ami ugyanolyan mint a EYM, csak ezt a 14 éven alattiaknak rendezik meg. Továbbá nagy élménynek tartom az Irissh Girls 18 éven alattiak versenyét, a European Girls Team Championshipet és a South African Junior Masters-t is, ahol nagyon sok tapasztalatot gyűjthettem. Ezek közül a legkiemelkedőbb eredményem az Irish versenyhez köthető, ahol a negyedik helyezést értem el.” – avat be minket nagy élményeibe Linnea, aki mindent megtesz azért, hogy mind saját, mind csapata játékát csúcsra tudják járatni Balatonudvariban, és egy nagyszerű sikerrel térjenek haza a hét végén.

A European Young Masters előzetesei hamarosan folytatódnak, aki lemaradt volna az előző két interjúról, az most bepótolhatja az olvasást. A norvégok menőjének interjúját ITT, az osztrákok tehetségének interjúját pedig ITT találják meg.

Folytatjuk…


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés