Exkluzív: EYM előzetes újratöltve!

A visszaszámlálás megkezdődött! A 16 éven alattiak Európa-bajnokságának kezdetéig már csak napok vannak hátra, a résztvevő játékosok azonban hamarosan elkezdik elfoglalni a balatonudvari pályát. Lesznek tavalyról ismert arcok, és bizony sok új játékossal is találkozhatnak majd azok, akik nézőként látogatnak el a Royal Balaton pályájára.

Idén második alkalommal ad otthont a European Young Masters versenyének a balatonudvari pálya, a verseny pedig második alkalommal lett Magyarország legkiemelkedőbb éves versenye. A Hungarian Golf Magazin csapata igyekszik kiszolgálni az információra éhes olvasókat és játékosokat, így a tavalyi hagyományt folytatva idén is megszólaltatjuk a verseny előtt az ide érkező játékosokat. Tegnap a norvégok menője, Kristoffer Ventura nyilatkozott nekünk a Young Masters előtt, ma pedig egy új arcot mutatunk be – hiszen Kristofferel tavaly is találkozhattunk a rangos megmérettetésen.

Lea Zeitler az osztrák csapat oszlopos tagja mesélt a Hungarian Golf portálnak terveiről, valamint a golfról. Nem volt egyszerű elkapni, ugyanis jelenleg is versenyez, a EYM előtt ugyanis az Austrian Championchipen mutatja meg tudását.

„Hét évesen kezdtem el golfozni, és életem egyik kiemelkedő élményének tartom, hogy játszhattam az Evian Masters versenyén. A legkiemelkedőbb eredményemnek ennek ellenére az osztrákok Match Play Bajnoki címét tartom. Ezelőtt még soha nem jártam Magyarországon, de úgy érzem, hogy nagyon jó kis hetünk lesz a következő, nagyon várom már azt is, hogy milyen lesz a pálya, sokat hallottam már róla. Úgy gondolom, hogy nagyon illusztris csapat gyűlt össze a nevezőkből, és nagyon nehéz lesz majd a megmérettetés, ennek ellenére keményen fogok azért játszani, hogy teljesüljenek a célok.” – meséli Lea, akinek idei terve, hogy a top 30-ba kerüljön.

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés