Hétvégi ajánlat

Kedves Golfbarátok!

Kedves Golfbarátok!

Míg a következő hétvége Hencsére koncentrál a versenygolfosok körében a raglista pontokért folyó küzdelemben, addig a laza házi versenyek kedvelőinek Kisoroszi kínál két versenyt szombatra és vasárnapra.

2011. július 16-án szombaton 9 órai indítással ismét elindítjuk Golf Challenge Day versenyünket stableford pontozással, mely során ismét nekifuthatnak a Kisoroszi Golfpálya meghódításának azok, akik bizonyítani szeretnék önmaguknak és a pályának.

A verseny kiírását itt olvashatja.

Mindannyian tapasztaltuk már, hogy nem elég a golf bonyolult mozdulatait elsajátítani, hiszen e mellé még nagy adag stratégia is szükségeltetik az eredményes játékhoz.

Ennek begyakorlásában nyújtanak segítséget a verseny díjai, melyet minden győztes hazavihet:
A Golf World Challenge 2011 golfszimulátoros játék több, főként európai pályán átkalauzolva tanít meg bennünket arra, hogyan mentsünk meg nehéz helyzeteket, mindezt persze a billentyűzet és az egér segítségével sajátíthatjuk el elméletben. Egy biztos, hogy a PC játékon való gyakorlás után még magabiztosabban állunk majd az újabb kihívások elé, Kisorosziban is!

Nevezés: jelentkezését leadhatja weboldalunkon a nevezés fül alatt online, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, vagy a 26/592 020-ástelefonszámon 2011. július 15.12:00-ig.


- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

 

2011. július 17-én vasárnap a footgolf kapja meg a főszerepet Kisorosziban, hiszen havonta megrendezésre kerülő Footgolf versenyt szervezünk a Magyar Footgolf Szövetséggel együtt az első 9 szakaszon.

Bizonyára észrevették már a narancssárga elrúgókat és a greenek közelében fúrt lyukakat az első félkörön... Igen! Ezek a focilabdáknak szólnak, és annak az új sportágnak, mely Hollandiából kiindulva Magyarországon is egyre nagyobb teret hódít magának a footballt és a szép környezetet kedvelők körében. A 4 fős csapatok tapasztalataink alapján hatalmas jókedvet hoznak magukkal a pályára, melyhez szeretettel várják a rugdosódni vágyó golfozókat is!

Nevezés: jelentkezésétleadhatja weboldalunkon a nevezés fül alatt online, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, vagy a 26/592 020-ástelefonszámon 2011. július 16.12:00-ig. A footgolf verseny során a pálya második 9 szakaszát továbbra is a golfozók vehetik uralmuk alá vasárnap.

A Nyári Golftábor folyamatosan indul, melyre továbbra is lehet jelentkezni. A tábor 5 főtől indul el Bozó Ádám oktatónkkal, melyről további információt itt talál...

Szeretettel várjuk Kisorosziban!

Üdvözlettel:
A Magyar Golf Club Kisoroszi csapata


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés