Összehangban a pályán (is)

Remek hangulatban telt július 9-én a Férjek Jótékonysági Versenye a tatai pályán, melyen ezúttal a rekordszámú nevezés elmaradt, rekordot döntöttek azonban a befolyt összeg tekintetében, mely ezúttal is jótékony célra megy.

Remek hangulatban telt július 9-én a Férjek Jótékonysági Versenye a tatai pályán, melyen ezúttal a rekordszámú nevezés elmaradt, rekordot döntöttek azonban a befolyt összeg tekintetében, mely ezúttal is jótékony célra megy.

A verseny eredményeit tekintve a legsikeresebb a Sárközi család volt, Ricsi és Heni ugyanis a nyertes csapat oszlopos tagjai voltak, de egyéni eredményekben is kiemelkedőt teljesítettek. Ha visszaemlékszünk, akkor szinte még néhány hónapja írtunk arról, hogy Sárközi Heni is ütőt fogott és végre megtanult golfozni, mára pedig a női versenyek nélkülözhetetlen tagja lett, és úgy tűnik, férje mellett is nagyon jól tud játszani. Kíváncsiak voltunk arra, hogy értékeli a versenyt a játékos:

„Nagyszerűen éreztük magunkat, a tikkasztó meleg ellenére is csúcshangulatban játszottuk végig a szakaszokat Ügyesen összedolgoztunk a négyes flightban, nagyon szép és kevésbé jó ütéseink is voltak. Ricsivel mindketten megnyertük a longest drive kategóriát. Az egész napos programon a gyerekek sem unatkoztak. Tökéletesen megszervezték a versenyt, két csemeténk a légvárban ugrált, evett-ivott, amíg mi a pályán tartózkodtunk.” – meséli vidáman Heni.

„Rengeteg „zsákmánnyal” tértünk haza: egy hosszú hétvégére egy limuzint kaptunk, egy baget, ingyenes szív- és érrendszeri vizsgálatot, utazáskor beváltható kupont, és még egy légtisztítót is nyertünk.” – dicsekedett Sárközi Heni, aki maga is támogatta a versenyszervezők kezdeményezését, akik a verseny bevételével idén is egy rákos betegeket segítő alapítványnak segítettek.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés