Nemzetközi footgolf siker

A kisoroszi pálya a golfozók mellett lassan a hazai footgolfosok kedvenc helye is lesz, hiszen az idei évben ide tette át székhelyét a három éve honosított sport.

A kisoroszi pálya a golfozók mellett lassan a hazai footgolfosok kedvenc helye is lesz, hiszen az idei évben ide tette át székhelyét a három éve honosított sport. A szervezők annyira megszeretették a klubot, hogy minden hónapban rendeznek itt megmérettetéseket, sőt, a hollandiai nyílt bajnokságra a klub egyik oszlopos tagját, Török Violettát is elinvitálták, hogy a sport hazájában is meggyőződhessen arról, ott milyen hagyományai vannak már ennek az őrületnek.

A golf és a futball legjellegzetesebb elemeinek vegyítéséből született játék őshazája Hollandia, ahol most meg is rendezték az első nemzetközi versenyt, ahova a magyar footgolf alakulat is meghívást kapott az anyaszervezettől. Az összesen 170 meghívottból 130 résztvevőre redukálódott a játékosok száma a bajnokság megkezdésekor, ami igen széles mezőnynek mondható. A magyar válogatott még így is, minden szerénytelenség nélkül, kitűnően szerepelt, és feltette magát a világ footgolf térképre a megszerzett ezüstéremmel. A verseny 2 napon át zajlott, az esős fogadtatást, ami a hazaiaknak megszokott körülmény volt, a második napon napsütés váltotta fel- a magyar válogatott egén is.

„Anyaországhoz méltón, Hollandiában ez a sport már igen nagy népszerűségnek örvend. A klubban kéthetente tartanak footgolf versenyeket - meséli Violetta-, és a világbajnokság azt mutatja, hogy nem csak ott, de nemzetközi téren is egyre nagyobb az érdeklődés a különleges labdajáték iránt. Egyaránt vonz sportmúlttal rendelkező játékosokat, lehet az golfos, vagy más labdajáték szerelmese, de laikusokat is, hiszen annyira különbözik minden mástól, hogy nem jelentenek különösebb előnyt. Bár focilabdával játsszák, a golf szabályai alapján, válogatottunk két komoly focista múltú tagja közül csak egyikőjük jutott be a cutba. Tehát ez sem egyértelmű előny, sok múlik az „akkor és ott”-on.”

A 4 fős magyar csapatból 3-an is bejutottak a legjobb 36 közé. A verseny struktúrája ezután a kieséses rendszer szerint alakult, így ez a létszám fogyatkozott 18-ra, majd 9-re, és végül közülük került ki a legjobb három. A legjobb 18-ban hazánkat már csak, Gelencsér Gábor és Antal Csaba képviselte. Komoly megerősítés a magyar footgolf világnak az eredmény, amivel a csapat büszkélkedhet hazatérve Hollandiából. A legjobb eredményt Antal Csaba érte el, aki világbajnoki ezüstéremmel tért haza, de az egész csapat lehengerelte a közönséget és a versenytársakat is. A jó szereplés annak is köszönhető, hogy a nehezebb és hosszabb szakaszokhoz szokott csapatnak üdítő meglepés volt a 9 szakaszos holland pálya, ahol egy szakasz átlagos hossza mindössze 100-110 méter volt, de az akadályok is jóval könnyebben megoldhatóak, mint amit a felkészülés során vártak. Ez az előny önmagában persze nem hozta volna meg a sikert, a megfelelő lélekjelenlét és koncentráltság nélkül.

A játék 3x9 szakaszon folyt, a rendezés, ahogy a hangulat is kifogástalan volt. A klub már olyannyira sikerre vitte a footgolfot, hogy az 1400 taggal dicsekedhető szervezet rendszeres versenyeire nem csak sok játékost, de nagy nézőtábort is vonz. Ezt a népszerűséget fejelték meg a szervezők saját adottságaik kihasználásával, hogy nem csak footgolf-, de football- nagyhatalmak is, és a játékokra meghívták az éppen aktuális, és a korábbi holland válogatottak legragyogóbb csillagait is, akik közül néhányan igen jól szerepeltek.

Az előkészületeknek megfelelően nagyon jó hangulatban telt a világbajnokság, amire nagyszámú néző látogatott el, és buzdította a kedvenc hazaiakat. Még a kiesett játékosok is beálltak a szurkolók közé, a sportszellemet senkiből sem ölte ki a versenyláz. Nézői szempontból tehát sokkal lazább egy footgolf versenyt körüllengő atmoszféra, mint amit a golfnál megszokhattunk, a játékosoktól ellenben ugyanolyan komoly koncentrációt és pontosságot igényel.

A verseny után sem változott a kedélyes légkör, és a magyarok alig győzték fogadni a jól kiérdemelt gratulációkat, hiszen még a két holland ex-válogatott focistát, Barry van Galentet és Michel Kreeket is legyőzték, Galent épp Antal Csaba mögött végzett a harmadik helyen. Antal Csaba játéka végig kifogástalan volt, és csupán egy ütéssel, ahogy Violetta mondta „puttrúgással” maradt le az első helyezett Arjan de Beurs mögött. Az ezüstérem is óriási dicsőség, és szépen csillog a klub történetében, és minden bizonnyal Antal Csaba footgolf karrierjében is.

Magyar- holland összehasonlításban tehát elmondható, hogy cseppet sem vagyunk lemaradva, sőt igazi vetélytársként mutatkoztunk be az első nemzetközi megmérettetésünkön. Méltán lehetünk hát büszkék a magyar csapatra, Antal Csabára, Fekete Lászlóra, Gelencsér Gáborra és Kiss Rudolfra.

A verseny után a magyar válogatott kihívta egy barátságos mérkőzésre a holland klub csapatát, akik számukra meglepő módon, nem kevéssel alattunk maradtak, bizonyítva, hogy a footgolf hazánkban egy igazi feltörekvő reménység, és talán mi is footgolf-fellegvárrá nőhetjük ki magunkat.

Ezért nagyon fontos a népszerűsítése, a kisoroszi klub ezt tűzte ki céljául. 2011-ben eddig minden hazai footgolf verseny a Magyar Golf Clubban zajlott, és nagy öröm a szervezők számára, hogy a női vonal is erősödik, egyre több női csapat foglal le tee-time-okat, de a junior korosztály köreiben is szeretnék terjeszti a sport hírét, amire a világbajnokságon bemutatott nagyszerű szereplés megfelelő háttérrel és alkalommal is szolgál.

A versenyről további képeket ITT tekinthetnek meg. A következő versenyre már csak hétvégéig kell várni, addig is íme a jelentkezéshez szükséges tudnivalók:

Júliusi Amatőr verseny és nyíltnap - Kisoroszi Golfpálya 2011. Július 17.

A VERSENY IDŐPONTJA: 2011. JÚLIUS 17. VASÁRNAP

9 lyukra lesz a játék - kb. 2 óra a játékidő / csapat a pálya hossza közel 3,2 kilométer

Regisztráció: Reggel 9:30 órától
Versenykezdés: Délelőtt 10.00 órától
Csapatok indítása: 8-10 percenként

Nevezési díj: 3.500 Ft / fő
Jelentkezés:
- Jelentkezni lehet e-mailen vagy faxon: név, telefonszám, és e-mail cím megadásával, valamint
labdaigény feltüntetésével.

Fax szám:+36-1-397-10-57
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
- Jelentkezni lehet csapatban és egyénileg, az egyéni jelentkezőket 4 fős csapatokba rendezzük.


- Korlátozott számú férőhely áll rendelkezésünkre, így csak az első 120 beérkező nevezést
áll módunkban elfogadni.

Minden jelentkezőt e-mailben értesítünk a várható indulási időpontról.

Jelentkezési határidő: 2011.07.15. 24:00 óráig.

Maximális létszám: 120 fő (30 csapat) (4 fő /csapat)
Ruházat: kényelmes viselet (melegítő/ tréningruha), hernyó cipő és esőkabát ajánlott.
Figyelem: stoplisban nem lehet a pályára felmenni!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés