Annyit kapsz, amennyit adsz

Bár már jó egy hét telt el a Golf Sztár Szuper Tour legutóbbi állomása óta, ismét nagyon sok minden történt a magyar pro-am tour aktuális állomásán.

Bár már jó egy hét telt el a Golf Sztár Szuper Tour legutóbbi állomása óta, ismét nagyon sok minden történt a magyar pro-am tour aktuális állomásán. Elsőként indult el többek között Dr. Bohács Zsolt, aki kategóriájában el is hozta az elsőséget, és a csavar a történetben, hogy edzője, Csikós Gábor is első ízben állt rajthoz a verseny keretei között és azonnal a harmadik helyen mutatkozott be. Ennél jobb kezdést el se lehet képzelni, kíváncsiak voltunk hát arra, hogy miért nem láthattuk eddig az Academy pro-ját a versenysorozaton, hogy értékeli játékát, és persze szót ejtettünk a jövőről is.

Hogyan értékeled a versenyt?
Meglepetés volt számomra is ez az egész. Nagyon jó volt a hangulat, a társaság. Az erős szél ellen sokat segített, hogy nagy jó flight-ot kaptam, úgy jöttek be a dolgok, ahogy terveztem. Nem voltam teljesen felkészülve egy ilyen versenyre, jelen pillanatban nem vártam magamtól ilyen eredményt sem, de feldobott egy kicsit, hogy így sikerült. Ahogy szoktam mondani, amennyit beleraksz a játékban, annyit tudsz kivenni belőle. Ebből a szempontból a mostani verseny hasonlított a jó borokhoz, mert az én játékom is állt egy ideig, érlelődött és most tudtam belőle jót produkálni. Sokban befolyásolta a játékomat, hogy lelkileg stabil voltam, mert a családomtól nagyon sok pluszt kapok. Tényleg fontos volt a támogatás otthonról, és nagy boldogságot, sok erőt ad a kislányom is.

Az oktatás mellett mennyi időd van a gyakorlásra?
Az oktatás mellett a tudatos gyakorlás és felkészülés vetekszik a nullával, mert inkább az oktatásra figyelek. Tudom, mit kell gyakorolnom, mint kell dolgoznom, így könnyebb azért. Amikor egy-két ütést oktatok a tanítványaimnak, aközben van esély kicsit fejlődni, de ez sem tudatos, mert ilyenkor száz százalékig rájuk figyelek.

Hogy tetszett a kisoroszi pálya?
- Nagyon jó volt, bár a greenek nehezebben fogadták a labdákat, így voltak olyan ütések, amiknél jobban oda kellett figyelni a korrigálásra. De minden pályának eltérőek a tulajdonságai, ezzel szemben csak annyit lehet tenni, hogy hozzá kell alakulni fejben is.

Tervezed a folytatást?
Az oktatás mellet a versenyek inkább mellékvágányon vannak nálam, a másik pedig, ami most a legfontosabb, a családom. Van egy kislányom, több időt szeretnék vele lenni, mert van, amikor csak fürdetésre vagy azután érek haza, és nagy szívfájdalom nekem, hogy szinte kimaradok az egészből. Az oktatásra szeretném fektetni a hangsúlyt, ebben szeretnék még tovább fejlődni, a szabadidőmben pedig inkább a családommal szeretnék lenni és a gyermekneveléssel foglalkozni, így nem hinném, hogy a versenyzés reális lenne. Idén is részt veszek majd két-három versenyen, ahogy eddig is, szóval a kötelező versenyeken ott leszek. Emellett fontosnak tartom, hogy egy profi golfos képviseltesse magát hazája nevében nemzetközi versenyeken.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés