A szárazság nagy úr

Hencse visszatért. A European Lakes pályája új csapattal, megújult erőkkel és hatalmas lendülettel vágott neki a hétvégi eseménynek, mely ezúttal egy ranglista megmérettetés volt.

Hencse visszatért. A European Lakes pályája új csapattal, megújult erőkkel és hatalmas lendülettel vágott neki a hétvégi eseménynek, mely ezúttal egy ranglista megmérettetés volt. Annak ellenére, hogy ez a szombati nap második ranglistás eseménye volt közel félszáz versenyző gyűlt össze a hencsei lejtőkön, ahol az elkövetkezendő időszakban csúcsra járatják a pályát, ígérték a házigazdák.

Tény, hogy az időjárás nem volt kegyes a European Lakes pályájához, a megtépázott szakaszok azonban hamarosan újra életre kelhetnek, hiszen újra elindult az öntözés, a szárazság okozta tüneteket igyekeznek mihamarabb javítani.

Bőségtál volt a javából a hétvégi verseny, ugyanis megjelentek a legfiatalabb tehetségek, de itt voltak a szenior válogatott reménységei is, akik mind-mind megmutatták azt, hogy nem véletlenül kapták meg a válogatott címet. A gyönyörű, napsütéses időben egy jó hangulatú verseny vehette kezdetét szombat reggel a hencsei szakaszokon, melyhez a pálya új csapata minden segítséget – kezdőcsomag, reggeli kedves szavak… – meg is adott. Jó volt látni, hogy olyanok is pályára léptek, akik az elmúlt időszakban nem nagyon versenyeztek.

A nap embere lett Németh Olivér, aki nagyon szép játékkal nyerte meg a bruttó első helyet, de láthattunk mellette még tehetséges fiatalokat, ott volt például Bak Dániel, aki a jövő egyik nagy reménysége lehet majd. A férfi A kategóriában Bulyáki Iván, a B-ben Dietrich Gábor tarolt, míg a hölgyeknél Varga Irén vitte a pálmát. Érdemes még odafigyelni Dr. Takács Jánosra, aki ezúttal a szeniorok között mutatta meg tehetségét, valamint azt, hogy nem véletlenül válogatták be az augusztusi Európa-bajnokság keretébe.

Szabó Ferenc jó házigazdaként természetesen mindenkinek megköszönte a részvételt, és a csapattal együtt elárulta: nem kell már sokat várni a folytatásra, hiszen két hét múlva, július 16-17-én ranglistahétvégével kedveskedik a játékosok számára a hencsei klub. A részletekről folyamatosan tájékoztatjuk Önöket a Hungarian Golf portálon


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés