A munka szlovák gyümölcse

A hét elején újabb szlovák megmérettetésen szurkolhattunk hazai profiknak. Sárközi Richárd, Lugosi Balázs, Bozó Ádám valamint Amin Najati képviselte a magyar golfozókat azon a külföldi megmérettetésen, melynek előző állomását néhány hete Tatán rendezték meg.

A hét elején újabb szlovák megmérettetésen szurkolhattunk hazai profiknak. Sárközi Richárd, Lugosi Balázs, Bozó Ádám valamint Amin Najati képviselte a magyar golfozókat azon a külföldi megmérettetésen, melynek előző állomását néhány hete Tatán rendezték meg.

A magyar csapatból tegnap Sárközi Richárd nyilatkozott nekünk, aki elmesélte, hogy miért döntött amellett, hogy a pro-am tourok helyett ezentúl profi versenyeken áll rajthoz. Most a magyar csapat legeredményesebb tagját, Bozó Ádámot szólaltattuk meg, aki hatalmas örömmel tért haza, hiszen nyolcadik helyen zárta a megmérettetést, végre beérett a sok gyakorlás.

Mesélnél egy kicsit a versenyről?
A fogadtatás jó volt, amikor kiértünk Skalicába, talán ez betudható annak is, hogy ez már a verseny harmadik állomása volt. Ahogy azt eddig megszokhattuk, színvonalas volt a szervezés, nem lehetett okunk panaszra. Ami a játékba beleszólt az a sík pálya és a hozzá társuló hatalmas szél, ezért nem volt egyszerű ütögetni. Hiába számolta bele az ember, akkor is volt olyan, hogy túl rövid lett az ütés, vagy éppen a labda ment teljesen más irányba, mint amerre szerettük volna. Ezt a pályát két éve adták át, és egy-két elenyésző hibától eltekintve, nagyon jó minőségű. Az út nem volt rövid, és ezúton szeretném megköszönni Lugosi Balázsnak, aki szintén játszott kedden, hogy odafelé és hazafelé is együtt mehettünk, nagyon jó társaságnak bizonyult, remélem hamarosan újra együtt versenyezhetünk majd.

Mennyit gyakoroltál a versenyre?
Az oktatás mellett, ha van szabadidőm, mindig gyakorlok. Most látszik meg ennek az eredménye, most érik be a gyümölcse. Fejben is kezdem magam egyre jobban összeszedni. Külön örülök annak, hogy most Szlovákiában én voltam a legeredményesebb magyar játékos.

Mennyire vagy elégedett a játékoddal?
Meg vagyok vele elégedve. Hétfőn volt egy versenyem, ahol remek segítőm volt. Talán még jobban ment volna a játék itt is, ha van egy jó caddie-m.

Mi az, ami jól ment és mi az, amin esetleg még javítanod kell?
Ami elég jól ment, az a pattok. Néha lassú volt a green, de éreztem, és volt, hogy két-három méterről beputtoltam, szóval erre nem panaszkodom. A drive-ot viszont nem éreztem annyira, és a közeli ütéseken is kell javítani kicsit.

Tervezel a nyáron külföldi versenyeket?
Persze, szeretnék külföldön is megmérettetni, de egyelőre nem tudom, milyen versenyen fogok részt venni. Ez sokban függ attól is, hogy milyen messze van a verseny, és hogy mennyit kell rá gyakorolni. A magyar profik bajnokságára, valamint a pro-am sorozatra viszont készülök.

Hogy áll a kisoroszi junior program?
Nagyon jól halad, egyre többen jelentkeznek. Vannak nagyon tehetséges fiatalok, köztük kiemelném Torn Júliát és Pop György Botondot, akik már most indulnak majd versenyen. Még kicsik, szóval egyelőre 9 lyukon versenyeznek majd, hogy szokják a versenyszellemet és a szituációkat. Nyáron lesznek táborok is.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés