Tiger az Open-t is kihagyja?

Tiger Woods a US Open után lehetséges, hogy a közelgő British Opent is kihagyja. A volt világelső a Players Championship óta nem edzett, hogy ezzel is kímélje sérült bal lábát. Woods elmondása szerint csupán abban az esetben indul ez az Openen, ha érzi magában az erőt ahhoz, hogy megnyerje a viadalt.

Ez viszont nem lesz könnyű akkor, ha továbbra sem tud gyakorolni. Woods mindezt egy sajtótájékoztató keretén belül mondta el, ám ahogy korábban úgy most is elég titokzatos volt. Hiába az emberek egy bizonyos kor után már nem változnak. Annyit azért elárult, hogy már nem kell hordania a korábban fotókon is látott rögzítő kötést, és már a mankót is elfelejtette hiszen a lába állapota folyamatosan javul. A golfozó a tények ismertetése után számvetésben kezdett, amely során elismerte, hogy olykor karrierje során túl merész volt hiszen sérülten is játszott. Volt, hogy olyan fájdalmak közepette indult el egy tornán – és nyerte meg, mint például a 2008-as US Opent – amekkora fájdalmat egy átlag ember el sem tud képzelni. Lehet, hogy most éppen ennek issza meg a levét.

Woods minderről az AT&T National torna hivatalos sajtótájékoztatóján beszélt és kitért természetesen a jövőre is. Mint mondta, továbbra is Jack Nicklaus rekordjának megdöntése motiválja, és biztos abban, hogy lesz lehetősége arra, hogy megpróbálja behozni egyik példaképét.

„35 éves vagyok mindössze, nem pedig 65. Rengeteg időm van még, a pályám még messze nem ért a végéhez.” - zárta le mondandóját Woods aki 2009 novembere óta nem nyert tornát és a világranglistán időközben már az első 10-ből is kicsúszott.

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés