Golfautóval a temetőben

Ki látott már temetőben golfautót? Szombathely lakosai mostantól egyre gyakrabban találkozhatnak golfpályára szánt kis autókkal, méghozzá nem akárhol, hanem a Jáki úti temető sírjai között.

Ki látott már temetőben golfautót? Szombathely lakosai mostantól egyre gyakrabban találkozhatnak golfpályára szánt kis autókkal, méghozzá nem akárhol, hanem a Jáki úti temető sírjai között.

„Ingyenes temetői járat” – ez a felirat áll azon a golfautón, amely a szombathelyi Jáki temetőben közlekedik. A használtan is csaknem egymillió forintba kerülő jármű megvételét a temető üzemeltetője azért tartott fontosnak, mert a tapasztalatok szerint az idősebbek és a mozgásukban korlátozottak számára is sokszor okoz problémát a 34 hektáron elterülő temető távolabbi részeinek felkeresése, illetve búcsúztatásokkor a gyászmenet követése.

A helyiek örömmel fogadták az új szolgáltatást, amelynek máris akkora sikere van, hogy a temető fuvarozásra kijelölt alkalmazottjának két műszakban kell szállítania a hozzátartozókat a sírokhoz. A hatszemélyes, környezetbarát kis autót elektromotor hajtja. Úgy tűnik, hatásos az ingyenes temetői járat, hiszen mióta elindítottuk, azóta kevesebben járnak a temetőbe autóval – mesélte az üzemeltető a Tények című műsorban.

A szombathelyi önkormányzat néhány hónap múlva összegzi a tapasztalatokat, s ha igény van rá, újabb kocsikat vásárolnak, sőt a temető üzemeltetői azt tervezik, hogy az egyik halottas szállítót ilyen elektromos autóra cserélik le. A régióban egyedinek számít az új szolgáltatás, a szombathelyi temetőn kívül az országban eddig csak Veszprémben lehetett látni hasonlót.



banner ugynoksegi v2 260px

Keresés