Nemek harca

Úgy tűnik az idei a rájátszások éve lesz. Ahogy azt megszokhattuk a Golf Sztár Szuper Touron, a balatonudvari Pince Kupa után ismét playoff után dőlt el az első hely sorsa, ezúttal a kisoroszi állomás iratkozott fel a hosszabbítások listájára.

Úgy tűnik az idei a rájátszások éve lesz. Ahogy azt megszokhattuk a Golf Sztár Szuper Touron, a balatonudvari Pince Kupa után ismét playoff után dőlt el az első hely sorsa, ezúttal a kisoroszi állomás iratkozott fel a hosszabbítások listájára.

A magyar pro-am sorozatot idén már második alkalommal szervezik meg, úgyhogy a golfozók lassan hozzászoknak, hogyha nyár és hétfő, akkor szuper tour. A délutáni indítás előtt már órákkal elkezdtek gyülekezni a klubházban a lelkes játékosok, volt olyan, aki régen játszott már a Magyar Golf Clubban és szerette volna tesztelni greeneket mielőtt pályára lép. Nagy öröm volt látni újoncokat, hiszen volt belőlük több is a tour ezen állomásán, azonban egy furcsa kettősség alakulhatott ki az emberben, hiszen hiányoztak olyan prok, akik nélkül nem lesz teljes az emlékkönyv.

A szervezők nem voltak biztosak abban, hogy erre a napra jó időt kapnak, ám a napos, enyhe szeles időnél kívánni sem lehetett volna jobbat. A csapatok elindultak, megkezdődött az idei harmadik összecsapás. A pálya csapata is kiváló munkát végzett, a Nagy Nóra vezette alakulat újabb pozitív élményt húzhatott be a golfozók szívébe. A 18 szakaszos versenyt kisebb torlódások akadályozták, ami nagyon sok játékosnál meg is látszott a játékban, a sok várakozás nem tett jót a swingeknek.

A játék végén már többen várták az utolsó flightokat az 18-as szakaszon, hiszen ők már tudták azt, hogyha senki nem játszik jobbat, mint +3, akkor bizony playoff következik. És következett is. A Lengyelországból hazatérő Rózsa Csilla, valamint a Csehországba tartó Hahn Roland ugyanis egyaránt hárommal par felett teljesítették a pályát. A két fiatal harca méltó zárása lett a hétfői állomásnak, ami az érdeklődő tömeg létszámán is meglátszott. Aki meg tudta várni a végét, izgatottan figyelte, hogy a 9-es szakaszon mit játszik a két titán, eldől-e az első plusz lyukon a vége. Eldőlt. Ezúttal a tapasztaltabb Hahn Roland húzta be idei első Szuper Tour győzelmét, ám Csicsi hősiesen küzdött, nem adta könnyen az elsőséget.

A képzeletbeli dobogó harmadik helyére az a Csikós Gábor állhatott fel, aki újoncként vett részt a sorozaton, és valljuk be, ennél jobb kezdést nem is kívánhatott volna magának. Ugyanilyen ütésszámmal (77) végzett még mellette a balatoni profi, Lugosi Tamás, valamint az amatőrként induló Németh Olivér is. A golfozó hírességek között dr. Bohács Zsolt szintén debütált, és ő úgy volt vele, ha lúd, akkor legyen kövér, úgyhogy első helyen teljesítette a 18 szakaszt. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott még Csomor Csilla, aki folyamatosan menetel felfelé, de Kisoroszi vendége volt Kovács István Koko is, akinek Amerikából hazatérve nem sikerült a bravúr, a győzelem egyelőre még várat magára. És voltak persze reménységek is, akiknél Závaczki Bálint alkotott kiemelkedőt, éppen ezért neki legközelebb serleg és éremtartó szekrényt ajándékoznak majd kitüntetés helyett, hiszen amit meg lehet nyerni, az Bálint meg is nyeri saját kategóriájában.

Gratulálunk a résztvevőknek, Kisoroszi ismét megmutatta, hogy van helye a hazai golfos térképen, érdemes folyamatosan követni a versenynaptárukat, hiszen a hagyományos esemény mellett különleges játékokkal színezik ki az életet.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés