Siker Lengyelországban

Véget ért a hazai juniorok lengyel versenye, ahol rögtön három magyar fiatalért is szoríthattunk. Ahogy arról korábban beszámoltunk már, a két magyar bajnok, és a női második helyezett szép eredményekkel menetelt az első két napon, amit az utolsó 18 szakaszon még sikerült egy kicsi megfűszerezniük.

Bár korábban holtversenyben tartotta magát ötödik helyen a háromszoros magyar bajnok, Kővári Dániel, az utolsó napon is hozta az előző napi formát és végül helyezését megtartva zárta a harmadik napon a versenyt. A két magyar lánynál is történt javítás, hiszen Rózsa Csilla 75-ös eredménye ezúttal egy holtversenyes hatodik helyre lett elég, Szurovszky Zsófia pedig a 12. helyen zárta a lengyel etapot.

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés