Az ex Mrs Daly kitálal

Sherrie Daly-ről talán csak a tengerentúlon tudják, hogy kicsoda. A neve azért a golfrajongók körében ismerősen csenghet, hiszen ő a kétszeres major győztes John Daly felesége. A pár 2010-ben vált el hivatalosan, ám Sherrie nem felejtette el a botrányokkal teli időszakot és úgy döntött, hogy papírra veti emlékeit, aminek Daly-n kívül még jó páran nem fognak örülni.

Sherrie ugyanis állítja, hogy Tiger Woods-on kívül még rengetegen élnek hasonlóan szabadszellemű életet a mezőnyből. Persze az illusztris társaságnak egykori férje is a tagja. Az asszony állítja, a játékosok között jó páran használnak különböző drogokat és csalják meg feleségeiket a golfpályák körül lebzselő, magukat golfrajongóknak kiadó, ám a játékkal nem igazán foglalkozó könnyűvérű hölgyekkel. Sherrie szerint a golfjátékosok semmiben sem különböznek az amerikai-focistáktól vagy a kosárlabdázóktól annak ellenére, hogy mindenki elit sportolóknak hiszi őket. Ugyan olyanok, csak éppen fura ruhában járkálnak „munkaidőben”.
Sherrie Daly könyve amely a Teed Off címet viseli minden valószínűség szerint best-seller lesz, és az is borítékolható, hogy sok mindent megtudhatunk majd John Daly-ről valamint kollégáiról. A kérdés már csak az, hogy vajon a közönség golfszerető része mennyire tartja majd hitelesnek egy börtönviselt, drogelvonót megjárt ex-feleség szavait.
 
banner ugynoksegi v2 260px

Keresés