A golf mindenkié!?

Tavaly alakult meg a Magyar Klubigazgatók Szövetsége, akik az elmúlt két napban már második workshopjukat és közgyűlésüket tartották meg. Az eseménynek ezúttal Balatonudvari adott otthont. Sarlós Péterrel beszélgettünk.

Tavaly alakult meg a Magyar Klubigazgatók Szövetsége, akik az elmúlt két napban már második workshopjukat és közgyűlésüket tartották meg. Az eseménynek ezúttal Balatonudvari adott otthont. Sarlós Péterrel beszélgettünk.

Érdekes és egyben kreatív programmal indítottátok a kétnapos etapot.
A kezdésnél a csapatépítésé volt a főszerep. A résztvevők a szállásról indultak el a pálya felé, viszont ezúttal nem autóval érkeztek meg a klubba. A 9,3 km-es távot gyalog kellett teljesíteniük, melyhez kaptak segítségül egy GPS készüléket. A programot még egy kicsit bonyolítottuk, ugyanis útközben 7 ponton rejtettünk egy fehér szalagokat, melyeknél egy-egy kérdésre kellett a résztvevőknek felelniük, a témakörök természetesen a klubigazgatással és a másnapi előadók témájához kapcsolódtak.

A pályára érkezve megjátszottuk a 16-os szakaszt, ahol csak hetes vasat használhattak a játékosok, és ez is beleszámított a végeredménybe. A kellemes ebéd után következett egy fűnyírós időmérő verseny, ami azért is tanulságos volt, mert kiderült, hogy a klubigazgatók 90%-a nem vezetett még fűnyírót. A délután során aztán megtartottuk közgyűlésünket is.

A tucatnyi csapat tehát érdekes, kreatív feladatokkal építette a közösséget, melyet az este folyamán egy nagyon ízletes vacsorával koronáztunk meg. Kemencés kacsa, csülök, lilakáposzta, steak burgonya volt a menü, és úgy vettem észre, hogy mindenki meg volt vele elégedve.

Másnap viszont nem volt kegyelem. Korán kezdtetek…
Valóban, előző este mindenki korán nyugovóra tért, talán azért is, mert számítottak arra, hogy megint egy nagyon aktív nap következik, ahol már az előadásoké és a komoly gondolatoké lesz a főszerep. Fél nyolckor találkoztunk, és egész nap előadásokon bővíthettük tudásunkat. A pályakarbantartástól kezdve, szoftver információkon keresztül, a szabályokig és az eredményes üzemelésig minden témát feldolgoztunk. (A részletes program itt olvasható: http://hcma.hu/esemenyek.html) Az ebédet egy nagyon intenzív ötletelés követte, melynek reményeink szerint hamarosan eredményei is lesznek. Megvitattuk többek között azt is, hogy a golf mindenkié-e vagy sem… Alapvetően arra a következtetésre jutottunk, hogy a szövetségnek ezt kell propagálnia, hiszen így tudjuk minél szélesebb rétegre kiterjeszteni ezt a szép sportot.

A programok során milyen hatással volt rád a néhány héttel ezelőtti floridai konferencia?
Két dologban éreztem most minden eddiginél nagyobb lendületet. Az egyik a nemzetközileg elismert manager vizsga, amiről jelentősen a mostani utazás során változott meg a szemléletem, hiszen láttam, hogy mit lehet ezzel elérni. Ez volt az egyik, amit mindenképpen szerettünk volna átadni a jelenlévőknek. A másik pedig az a fajta pozitív szemlélet, az a gondolkodásmód, ami az amerikaiaknál természetes.

Hogyan tovább?
Úgy gondolom, hogy ismét túl vagyunk egy sikeres rendezvényen, sőt már megvan az őszi workshop időpontja is. Most a legtöbb tagnál beindul a szezon, ezen lesz a fú hangsúly, de szeretnénk, ha a következő találkozóig minden klub csatlakozna hozzánk, és olyanokat is szeretettel látunk, akik még nem managerként dolgoznak, viszont érdekli őket ez a terület, és szeretnének belelátni, beletanulni ebbe az ágazatba is. Az érdeklődők a híreinket folyamatosan megtalálhatják a www.hcma.hu oldalon.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés