Breaking news!

A Hungexpo Utazás Kiállításán megállapodás született a három Budapesti golfpálya képviselője között a Budapest Nyílt Golf Bajnokság megrendezéséről.

A Hungexpo Utazás Kiállításán megállapodás született a három Budapesti golfpálya képviselője között a Budapest Nyílt Golf Bajnokság megrendezéséről.

„Az ötlet a Magyar Klubigazgatók Szövetségének egyik ülésén merült fel, mely egyhangúlag támogatást is kapott, így kidolgozásra került a koncepció és versenykiírás. A Budapest Nyílt Golfbajnoksággal a három klub hagyományt kíván teremteni.” – nyilatkozta Révész Tamás, a XXII. kerületi Highland GC klubigazgatója és MKSZ elnöke.

„A három budapesti golfpályán július 1; 15 és 30-án kerül sor három fordulóban a 3 x 18 szakaszos bajnokság megrendezésére.” – folytatta Lehoczky Gábor a St. Lőrinc Golf Club igazgatója. „Célunk az a bajnoksággal, hogy az egyre növekvő számú budapesti golfozói bázis számára egy megmérettetési lehetőséget kínáljunk, igazságos körülmények között, mindhárom pályán két-két hetes időközökben” – tette hozzá a huszonharmadik kerületi pálya vezetője.

„Persze ez nem azt jelenti, hogy csak a budapesti klubok tagjait várjuk a versenyre” – egészítette ki Pethő Andrea, a legújabb golfpálya, az Academy GC vezetője. „A verseny nyílt lebonyolítású lesz, azaz mindenkit szeretettel várunk a bruttó és nettó kiértékelésű bajnokságra, azonban külön Budapest Bajnokot fogunk hirdetni férfi, női, junior fiú, junior lány, senior férfi és senior női kategóriában” – zárta a beszélgetésünket az Óbudai centrum vezetője.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés